Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Kiss Norbi)

Kiss Norbert ötödik és kilencedik a szombati két futamon

Fotó: Facebook (Kiss Norbi)

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar versenyzője a szombati első futamon kilencedik, a másodikon pedig ötödik lett a kamion Európa-bajnokság idei szezonjának második állomásán, az olaszországi Misanóban.

A sorozat honlapjának tanúsága és a 31 éves szombathelyi pilóta Facebook-bejegyzése szerint a címvédő az első versenyen a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, s az új fejlesztésű Mercedesszel – amelyet most próbált ki először versenyen – a kilencedik pozícióig kapaszkodott fel a 12 körös futam végéig.

A második, délutáni versenyen Kiss a pole pozícióból rajtolhatott – a fordított rajtsorrend szabálya és egy kizárás miatt -, s óriási csatát vívott ellenfeleivel, majd ötödikként ért célba.

A győztes mindkét futamon a cseh Adam Lacko volt.

Vasárnap újabb időmérő edzést, s két versenyt rendeznek Misanóban.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top