Keresés
Close this search box.

Piros zászló vetett véget a VI. fordulónak

Mozart sem tudott volna meglepőbb és fordulatosabb zeneművet komponálni, mint amit az élet tett a Swift Cup Europe VI. fordulóján.

Az élről Keszthelyi Vivien várta a rajtot Madár Róbert és Martin Zellhofer előtt. Az V. forduló győztese Balogh Bence a nyolcadik helyről indult. Ideális hőmérséklet, a beígért eső elmaradt, így mindenki optimistán állt fel a rajtrácsra. Aztán a rajt után, mintha elszabadult volna a pokol. A gyors helyezkedések után a sikán előtt már csak reménykedni lehetett, hogy mindenki szerencsésen átvészeli. Az első kanyart követően Madár átvette a vezetést, míg Keszthelyi kicsit beragadt a rajtnál, így az első kanyart követően a középmezőnyben találta magát. Balogh Bence és Benyó Máté viszont remekül startolt és hamar Zellhofer mögé értek a harmadik illetve negyedik helyre.
A harmadik körben Balogh és Benyó megelőzte Zellhofert, míg Madár tartotta vezető helyét, bár nagyon gyorsan fogyott az előnye. A negyedik körre aztán minden tőle telhetőt megtett, hogy visszaverje Balogh támadását, de a kör végére át kellett adni előbb a vezető, majd Benyó érkezését követően a második helyet. Benyó sem sokáig ülhetett a babérjain, hisz Zellhofer feltámadt és az ötödik körben átvette a másodhegedűs szerepét. Madár közben hátracsúszott a hatodik helyre.

A tegnapi borulása után Bernula István a mezőny legvégéről – a 23. helyről – indult, de a hatodik körben már 13. helyen autózott.
A hetedik körben Zellhofert visszaelőzte Benyó, aki ezután hibázott és Tobias Weichenberger és a negyedik helyre esett vissza. Madár közben a nyolcadik helyre csúszott. Christoph Zellhofer aztán összeszedte magát és a kilencedik körre visszaszerezte a harmadik helyet.
Keszthelyi Vivien az elrontott rajtot követően ugyan vissza esett a tizenkettedik helyre, de szorgosan és gyorsan gyűrte le vetélytársait. A 11. körre felért a hatodik helyre, ami a magyar bajnokságban a dobogó harmadik fokát jelentette.
A tizenkettedik körben aztán váratlan esemény történt. Fekete Balázs a célegyenes végén található sikánt rosszul vette be és a kerékvető úgy eldobta az autóját, hogy az bukfencezni kezdett. Fekete autója keresztül repült a pályán és a szalagkorlát tetején – pontosabban a mögötte lévő hálón – állt meg. Az esetet követően a versenyigazgatóság piros zászlóval – miután a 75%-os versenytáv megtételén túl volt a mezőny – leintette. Fekete Balázs azonban nem szerepelt az értékelt versenyzők között, mivel korai rajtért boxutca áthajtásos büntetést kapott, amit nem töltött le. Így őt már az eset előtt kizárták a versenyből.

A hétvégi két fordulót követően alaposan megváltozott a bajnokságok pontversenyei. Az FIA Swift Cup Europe pontversenyében az élre állt Balogh Bence aki a hétvégén begyűjtött két futamgyőzelmével átvette a bajnokság vezetését. Bernula István azonban hátra csúszott a negyedik helyre. Frederic Over számára vegyes érzésekkel teli volt a hétvége, hisz a kategória váltás sikeres volt. Szombaton megnyerte az időmérőt és a versenyen is második helyen zárt. Azonban a vasárnapi kiesése miatt pozíciót vesztett. Azonban így is az ötödik helyen áll az Európa-bajnokságban.
A magyar bajnokságban Benyó Máté (102pont) megőrizte vezető helyét – egy harmadik és egy második helyet szerzett – azonban előnye Balogh Bencével (98 pont) szemben csupán négy pont. Keszthelyi Vivien 5. és 3. helye is nagy előrelépést jelentett, hisz az összetett ponttáblán felkerült a harmadik helyre.

A sorozat június közepén a Pannonia Ringen folytatja bajnokságát, ahol minden bizonnyal még ádázabb harcok lesznek a pontokért.

Leintési sorrend:
VI. Round – Salzburg Ring
Nr Rajtsz Név
1 513 Balogh Bence
2 502 Benyó Máté
3 10 Christoph ZELLHOFER
4 9 Michael BOHM
5 12 Tobias WEICHENBERGER
6 507 Keszthelyi Vivien
7 7 Kevin Friesacher
8 575 Madár Róbert
9 50 Martin ZELLHOFER
10 2 Alexander MAIER
11 4 Hans EGGER-RICHTER
12 11 Rudolph DEGENBECK
13 509 Bernula István
14 175 Lukas PUCHINGER
15 519 Lencse Zoltán
16 16 Thomas BERGER
17 8 Christian MOSHAMMER
18 3 Johannes MADERTHANER
19 14 Walter KUSS
20 1 Lukas Niedertscheider
DNF 6 Markus HILBERGER
DNF 511 Füge Krisztián
DNF 521 Frederic Over
DSQ 577 Fekete Balázs

FIA SWIFT CUP EUROPE – VI. Round – Salzburg Ring
Nr Rajtsz Név Nat Pont
1 513 Balogh Bence H 20
2 10 Christoph ZELLHOFER A 17
3 9 Michael BOHM A 16
4 12 Tobias WEICHENBERGER A 13
5 7 Kevin Friesacher A 11
6 575 Madár Róbert H 10
7 50 Martin ZELLHOFER A 9
8 2 Alexander MAIER A 8
9 4 Hans EGGER-RICHTER A 7
10 11 Rudolph DEGENBECK A 6
11 509 Bernula István H 5
12 175 Lukas PUCHINGER A 4
13 519 Lencse Zoltán H 3
14 16 Thomas BERGER A 2
15 8 Christian MOSHAMMER A 1
16 3 Johannes MADERTHANER A 0
17 14 Walter KUSS A 0
18 1 Lukas Niedertscheider A 0
DNF 6 Markus HILBERGER A 0
DNF 511 Füge Krisztián H 0
DNF 521 Frederic Over H 0
Best Laps: Michael BOHM 2:47.795

HUN 1,6 – SWIFT CUP EUROPE – VI. Round – Salzburg Ring
Nr Rajtsz Név Team Pont
1 513 Balogh Bence GFS 20
2 502 Benyó Máté GFS 17
3 507 Keszthelyi Vivien OXXO 16
4 575 Madár Róbert GFS 15
5 509 Bernula István OXXO 13
6 519 Lencse Zoltán GFS 11
DNF 511 Füge Krisztián Proex 10
DNF 521 Frederic Over Proex 0
DSQ 577 Fekete Balázs OXXO 0
NN 580 Straub Krisztián GFS 0
Best Laps: Keszthelyi Vivien 2:46.716

Bajnokság állása:
FIA Swift Cup Europe – International
Nr Rajtsz Név N Kat Team Pont
1 513 Balogh Bence H 1,6 GFS 96
2 7 Kevin FRIESACHER A 1,6 STA 59
3 10 Christoph ZELLHOFER A 1,6 STA 54
4 509 Bernula István H 1,6 GFS 53
5 521 Frederic Over H 1,3 Proex 47
6 575 Madár Róber H 1,3 GFS 45
7 522 Csik János H 1,6 GFS 43
8 12 Tobias WEICHENBERGER A 1,6 STA 42
9 4 Hans EGGER-RICHTER A 1,6 STA 37
10 50 Martin ZELLHOFER A 1,6 STA 34
11 1 Lukas Niedertscheider A 1,6 STA 31
12 505 Mészáros Gábor H 1,3 GFS 24
13 580 Straub Krisztián H 1,6 GFS 23
14 9 Michael BOHM A 1,6 STA 23
15 511 Füge Krisztián H 1,3 Proex 19
16 528 Havellant Stefánia H 1,3 GFS 18
17 16 Thomas BERGER A 1,6 STA 16
18 533 Miss János H 1,3 Proex 16
19 519 Lencse Zoltán H 1,6 Maxx 15
20 544 György Gábor H 1,6 GFS 14
21 2 Alexander MAIER A 1,6 STA 14
22 9 Karl-Heinz LEITGEB A 1,6 STA 9
23 11 Rudolph DEGENBECK A 1,6 STA 9
24 175 Lukas PUCHINGER A 1,6 STA 7
25 6 Markus HILBERGER A 1,6 STA 3
26 8 Christian MOSHAMMER A 1,6 W.of.M 2
27 3 Johannes MADERTHANER A 1,6 STA 0
28 508 Együd Gábor H 1,6 GFS 0
29 559 Mészáros Zoltán H 1,3 GFS 0
30 14 Walter KUSS A 1,6 STA 0

Swift Cup Europe – Magyar Bajnokság 1,6
Nr Rajtsz Név N Kat Team Pont
1 502 Benyó Máté H 1,6 GFS 102
2 513 Balogh Bence H 1,6 GFS 98
3 507 Keszthelyi Vivien H 1,6 GFS 63
4 509 Bernula István H 1,6 GFS 62
5 575 Madár Róbert H 1,6 GFS 53
6 522 Csik János H 1,6 GFS 50
7 577 Fekete Balázs H 1,6 GFS 46
8 519 Lencse Zoltán H 1,6 Maxx 38
9 580 Straub Krisztián H 1,6 GFS 23
10 544 György Gábor H 1,6 GFS 22
11 528 Havellant Stefánia H 1,6 GFS 18
12 521 Frederic Over H 1,6 Proex 18
13 508 Együd Gábor H 1,6 GFS 15
14 511 Füge Krisztián H 1,6 Proex 0

SWIFT CUP EUROPE – Magyar Bajnokság 1300cm3
Nr Rajtsz Név N Kat Team Pont
1 521 Frederic Over H 1,3 Proex 82
2 505 Mészáros Gábor H 1,3 GFS 68
3 511 Füge Krisztián H 1,3 Proex 62
4 533 Miss János H 1,3 Proex 52
5 575 Madár Róbert H 1,3 GFS 21
6 559 Mészáros Zoltán H 1,3 GFS 20
7 528 Havellant Stefánia H 1,3 GFS 10

SWIFT CUP EUROPE – JUNIOR KUPA
Nr Rajtsz Név N Kat Team Cup
1 502 Benyó Máté H 1,6 GFS 57
2 507 Keszthelyi Vivien H 1,6 GFS 36
3 577 Fekete Balázs H 1,6 GFS 29

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top