Mindössze három futamra a Formula Renault bajnoki címétől.
A végéhez közeledik a formula autósok bajnoksága is. A hétvégén a Hungaroringen eldől, hogy ki lesz a bajnok az összetettben, illetve a kategóriákban. A névsort figyelve egyáltalán nem gyenge a mezőny, hisz Pödör Balázzsal vagy Fekete Krisztiánnal már lépést tartani sem egyszerű. De megemlíthetjük akár Kőszegi Tamást és Eszenyi Lacit is. Idén, pedig egy újabb nevet kell megtanulnunk, hisz – végre valahára – lehetőséget kapott a Formula Car Team színeiben Rónai Tamás is. Persze, akik ismerik – vagy legalább is figyelemmel kísérik – a fiatalember munkásságát azoknak nem olyan meglepő a teljesítménye. Tamás számára ez egy remek iskola, bár egy évvel ezelőtt Sepangban is járt, ahol tesztelhetett a Petronas egyik formula autóját. A tesztek után, pedig egy nagyon előnyős ajánlatott kapott az Asia Cup-ba (ahol többek között Nico Rosberg is versenyzett). Az ajánlat azonban hiába volt kecsegtető, nem a magyar pénztárcához volt méretezve. Tamás egy éven keresztül kereste a lehetőséget, míg végre a hazai bajnokságban egy formula Renaultba ülhetett. Az már látható volt, hogy nem fakezű, és bár nagy elvárás nem volt, de Tamás nem sereghajtónak érkezett a sorozatba. A szezon első versenyén már sikerült az összetettben pontot szereznie, és a Renault Formula kategóriában, pedig rögtön a dobogó második fokára állnia. A kezdeti lendületet nem csak, hogy megtartotta, de egyre gyorsabb is lett. A csapattal egyre jobban sikerült szimbiotikus kapcsolatban kerülni így az eredmények is egyre kiegyensúlyozottabbak lettek. A közös munka eredményeként Tamás összetettben az ötödik helyen áll, míg kategóriáját vezeti. Három verseny vár rá a Hungaroringen, ahol nagy eséllyel pályázhat a Formula Renault bajnoki címére. Az összetettben ugyan van matematikai esélye a feljebb kerülésre, de az ottani ellenfelek autói más technikai „dimenzióban” vannak. Persze, a technikai sportok világában bármi megtörténhet, azonban reálisan Tamás számára a cél a Renault Formula kategória megnyerése. Hogy aztán mi is lesz a most tizenöt éves fiatalember további karrierjével az kérdéses. Ő már bizonyította, hogy megállja helyét a formula autók világában, és megkaphatja a „magasabb osztályba léphet” oklevelet. Nem kizárt, hogy Rónai Tamás lehet az aki Kiss Pál Tamás nyomdokaiba léphet. A pletykák szerint már több WSR-es csapattal is voltak találkozók és a nemzetközi „fejvadászok” figyelmét is felkelltette.
Tamás egyébként nem csak a pályán ügyes, hanem – ami manapság egyre fontosabb a nemzetközi porondon – intelligens is. Kora ellenére remekül tud kommunikálni a sajtóval is, és kezdi elsajátítani a profi versenyzők tulajdonságait. A XXI. század gladiátorainak nem elég a pályán nyerni, de a pályán kívül is jelentős kihívásoknak kell megfelelniük. Az intelligencia és a szakértelem pedig, elengedhetetlen ahhoz, hogy professzionális csapatban is megállja valaki a helyét. Tamáson érezni, hogy tudatosan fejleszti magát.
Azonban hiába a tehetség és a lehetőség, ha nem sikerül megfelelő hátteret biztosítani. Az igazat megvallva most már a támogatókon a sor, hogy mellé állnak-e, és élnek azzal a lehetőséggel, hogy nevük együtt szárnyaljon a tehetséggel, vagy leülnek az iszapba. A magyar autósport már így is számos tehetséget adott a világ autósportjának és mind egytől egyig nemzetünk büszkeségei. Most itt a lehetőség, hogy a formula autók világának adjunk egy újabb talentumot. A kérdés az, hogy lesznek-e akik meglátják az aránybányát. Mindent összegezve, érdemes lesz rá a jövőben is figyelni, és a nevét nem árt már most megjegyezni.
Szólj hozzá