A Swift Cup Europe sorozat záró hétvégéjére készül. Az utolsó versenyeken is lesz miért izgulni. Megindult a pontvadászat és az esélyek latolgatása.
Záró hétvégéjéhez készülődik a Swift Cup Europe sorozat első évada. A nemzetközi kupa bajnoki címe eldőlt, hisz Balogh Bence – augusztusban – a Szlovákia Ringen két futamgyőzelmével bebiztosította a kupát. Ennek ellenére érdemes számolgatni, hogy kiknek milyen esélyei vannak a hátra lévő három futamon.
A dobogó második fokáért matematikailag öt versenyző szállhat ringbe. A tabella állása szerint Csik János és Bernula István áll a legközelebb, de nem szabad megfeledkezni Madár Róbertről sem. Csik előnye Bernulával szemben mindössze 9 pont, míg Madár hátránya mindössze 19 pont. Gyakorlatilag hármójuk csatájára lehet számítani. A hétvége során – egy időmérő és három futam alapján – maximálisan 64 pont szerezhető, így – valóban csak – matematikailag még felérhet a dobogóra Christoph Zellhofer (85pont) és Tobias Weichenberger is.
Csik János második lehet – és erre van picit nagyobb esély – ha Bernula és Madár előtt végez mindhárom futamon. Azonban számára az is elég, ha Bernula mögött, de Madár előtt ér célba, és Bernula egyik futamon sem szerzi meg a dobogó legfelső fokát. A kilenc pontos előny hamar eltud olvadni, ha Bernula behúz három futamgyőzelmet. És jöhet a matek, hisz amennyiben Bernula mindhárom futamot megnyeri és Csik (maximum) második, akkor pontegyenlőség alakul ki. Persze, ehhez az is kell, hogy a „jutalom” pontokból egyet sem csípnek el. Ha bármelyikük egy el több pluszpontot szerez, akkor ő nemzetközi bajnokság második helyezette. Pontegyenlőség esetén – amennyiben Bernula nem szerez három futamgyőzelmet – Csik lesz az összetettben a második.
Madár Róbert szintén esélyes a második helyre, ha mindhárom futamon Csik és Bernula előtt végez, és több mint hat pontot „hoz” rajtuk futamonként. A két osztrák versenyzőnek csak akkor van esélye, ha a Csik, Bernula és Madár is kiesik legalább két futamról és nem szereznek pontot, valamint a harmadik futamon legalább 4 hellyel előrébb végeznek.
Míg a nemzetközi kupa címe eldőlt, addig a magyar 1,6 kategória bajnoki címe még nyitott. A bajnokságban Balogh Bence előnye (48 pont) Benyó Mátéval szemben, így természetesen a cím megszerzésére is nagyobb eséllyel pályázik. Azonban technikai sportról lévén szó, a versenynek csak akkor van vége, ha a kockás zászlót már lengetik. A hátralévő három futamon összesen 64 pont gyűjthető, vagyis Benyónak – ha csak egy hajszálnyi is de – van esélye elhódítani a nemzeti bajnoki címet. Ehhez azonban minimum az kellene, hogy Balogh legalább két versenyen ne szerezzen pontot, és Benyó mind két futamot megnyerje. Továbbá a harmadik futamon nyolc pontnál többet szerezzen Benyó mint Balogh. A fogadó irodák bizonyára erre az eshetőségre igen magas odd-sokkat fizetnének.
Azonban a második helyért még komolyabb küzdelem várható, hisz a – nemzetközi bajnokságtól eltérően – Benyó Máté 23 pontos előnnyel rendelkezik Csik Jánossal szemben. A pontkülönbségnek köszönhetően igen sokféle forgató könyv és variáció kerülhet elő. Azonban, egyszerűsíthetjük a lehetőségeket úgy, hogy ha Benyó győzelmi esélyeit latolgatjuk. Ha Benyó Máté az első versenyt megnyeri és Csik Jani nem szerez pontot, akkor minden kérdés eldől. Minden más esetben legalább két futamon keresztül kell találgatni. Ha Benyó meg akarja őrizni helyét, akkor Csik és Bernula előtt kell végeznie, vagy közvetlenül Csik, vagy Bernula mögött. Ebben az esetben azonban nem szabad, hogy Csik és Bernula is előtte végezzen. Illetve nem szabad „nullázni” egyik futamon sem. Amire azért van esély, hisz egy alkalommal már előfordult vele. Persze, az idei évet tekintve mindhárom pilótára (Csik Jánosra, Benyó Mátéra és Bernua Istvánra) rájárt a rúd és technika vagy egyéb okból kifolyólag értékes pontokat vesztettek. Csik Jani autójából kétszer fogyott ki az üzemanyag idő előtt, míg Benyó Máté és Bernula István is jártak már így. Igaz, Csik Jani Szlovákiában a futamgyőzelmet bukott el és vele együtt esélyét annak, hogy megnyerje a nemzetközi bajnokságot. Benyó Máté, pedig a Red Bull Ringen egy baleset miatt nullázott, és így a nemzeti bajnoki cím megszerzésére való törekvése vált túl távoli célnak. Bernula Istvánt sem kímélte a balszerencse, hisz – talán leg emlékezetesebb futama volt – májusban a Szlovákia Ringen egy nyulat ütött el, melynek eredményeként a tapsi kiállásra kényszerítette. Egyedül talán Balogh Bence volt a mezőnyben, aki komolyabb gond nélkül teljesítette – eddig – a szezont. Úgy tűnik, hogy az égiek és a szerelők nála jobban muzsikáltak, így szinte – mindössze csak három alkalommal nem végzett dobogón – tökéletes szezont tudhat a háta mögött. Olyat, ami szinte már mesébe illő.
Madár Róbertről is kell ejteni pár szót, hisz – a gokartos bajnoki múlttal a háta mögött – mindössze 48 ponttal van csak elmaradva a második helytől. Madár számára igazán változatosra sikerült a szezon, hiszen az év elején – két futam erejéig – a Swift 1,3-as kategóriában versenyzett. A későbbiekben, pedig ép hogy csak lecsúszott a dobogóról, és folyamatosan a negyedik és ötödik helyeken zárta a futamokat. Így, persze nem teljesen igaz, hisz – májusban – az 1,6-os kategóriájába mindjárt egy második hellyel debütált. Azonban dobogóra azóta sem állhatott fel. A technika ördöge őt is bosszantotta több ízben is, és talán a legfájóbb emléke a Red Bull Ring lesz, ahol vezető pozícióját veszítette el a váltó meghibásodása miatt. A második hely megszerzésére kevés esélye van, de mint reménysugár lebeghet szeme előtt. Reálisabb célkitűzés lehet számára a harmadik vagy negyedik hely elérése.
Az esélyek latolgatásánál nem szabad megfeledkezni, a mezőny legfiatalabb hölgy tagjáról, Keszthelyi Vivienről sem. Bár kizárólag matematikai esélye van arra, hogy a nemzeti bajnokságban megelőzze – a szintén 13 éves – Benyó Mátét, de szerényebb – mégis szép – eredményeket elérhet. A bajnokságban jelenleg 108 pontjával a hatodik helyen áll, de számára is volt egy „fekete hétvége” idén. A Red Bull Ringen a szabadedzésen remekül szerepelt, de aztán lábtörés miatt nem tudott indulni a versenyen. Vivien egy robogóval elesett és sajnálatos módon hat hét fekvőgipszre ítélték az osztrák orvosok. Akkor úgy tűnt, hogy a baleset egyben számára a szezon végét jelenti, de augusztus végén már ismét rajthoz állhatott. Számára elérhető cél a bajnokság 4. – 6. hely.
A nemzeti bajnokság 7. helyétől viszont már bármi megtörténhet. A kis pontkülönbségek miatt alaposan átrendeződhet a hátralévő futamok alatt a végső sorrend.
Most még soka a talány, de október 12.-én már a kérdőjelek helyére a pontok kerülnek, és egyben befejeződik a megújult sorozat új időszámításának első szezonja.
Szólj hozzá