A Ferrari nélkül a Forma-1 nem lenne olyan, amilyen – ez egy olyan közhely, amivel egyszerűen nem lehet vitatkozni. A legendás olasz csapat idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját – a jubileum tiszteletére a kiváló magyar újságíró, Méhes Károly megörvendezteti a szurkolókat egy igazán átfogó kötettel, amely a „FERRARI 70 – A Scuderia története 1947-2017” címet kapta, s hamarosan a boltok polcaira kerül. Ezzel kapcsolatban faggattuk a szerzőt, aki egy-két kulisszatitkot is elárult nekünk.
„Hetven év nagy idő az autósport történetében, ráadásul a cégalapító, Enzo Ferrari már 1947-ben is jelentős múlttal büszkélkedhetett” – kezdte a Sportime Magazinnak adott interjúját Méhes Károly, aki arra a kérdésünkre válaszolt, hogy mi voltak a Ferrari legjelentősebb mérföldkövek a legendává válás útján. „A legenda fő oszlopa önmaga. És az, hogy 90 évig élt, és az F1-es bajnokság első negyven évét is végigszemlélte lesötétített irodájából. Ezenkívül természetesen a pilóták teszik a Ferrarit azzá, ami, hiszen itt versenyzett Ascari, Fangio, Surtees, Lauda, Prost, Mansell, Schumacher – hogy csak néhányat említsek. Az ő sikereik – és sajnos nem egy esetben tragédiáik – mind-mind hozzátettek valamit a Ferrari-mítoszhoz. Végül, de nem utolsó sorban szerintem számít, hogy a Ferrari olasz rajongói, a tifosi, megtestesítenek mindent, amit olaszként ismerünk: az érzelmeket, sokszor az érzelgősséget, a túlzásokat és a szenvedélyességet.”
Méhes Károly hosszú évek óta – ahogy mondani szokás – a tűz közelében van, s újságíróként jó kapcsolatot ápol a csapattagokkal – éppen ezért rengeteg olyan élménnyel rendelkezik, amelyekre a mai napig meleg szívvel gondol vissza. „Először, még csak mezei nézőként, az volt a legfelemelőbb, amikor 1985-ben az akkor 87 éves Enzo Ferrari elküldte nekem vaskos önéletrajzi kötetét, majd még három ízben is válaszolt leveleimre – ezek a lila tintás aláírások ma elég sokat érnek. Sajtósként az évek során egyre közelebb kerültem a csapathoz, számos maranellói látogatásom mind egy-egy lépés volt ebben a baráti kapcsolatban. Így történhetett meg, hogy amikor három éve Gilles Villeneuve-ről szóló interjúkötetemen dolgoztam, számos maranellói barát, egykori Ferrari-mérnöktől és szerelőtől Enzo Ferrari titkárnőjéig segített lelkesen. Nyilván emlékezetes marad az a két alkalom is, amikor beülhettem egy Ferrari 458 Italia kormánya mögé, és ha csak a városka utcáin is, de vezethettem egy ilyen csodaautót.”
A Ferrari és a Forma-1 neve már-már összeforr – éppen ezért emberek millióit aggasztják azok az egy-két évente felröppenő pletykák, miszerint az olaszok hátat fordítanak a királykategóriának. A szakértő is úgy látja, hogy a Ferrarinak nagy szerepe volt abban, hogy az F1 napjaink egyik legnagyobb sporteseményévé vált. „Enzo már az 1930-as évektől részese volt a nemzetközi versenysportnak, és az ő személye jelentette az átmenetet a Forma-1-be. Gondoljunk bele, hogy a ma is létező második legrégebbi csapat, a McLaren csak 1966-ban jelent meg a színen, amikor a Ferrari már hatszoros bajnok volt. Visszautalhatok az első válaszra: a tifosi ugyan az olasz szurkolókat jelöli elsősorban, de a világon mindenütt megvan a ferraris kemény mag, tudtommal Magyarországon most alakul az első hivatalos Ferrari Club. Amikor a Forma-1 bajba került, és sokszor az is fenyegetett, hogy ellenszéria alakulhat, nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy az lesz – vagy marad – a nézők számára a legvonzóbb sorozat, amelyikben a Ferrari indul.”
„Maga Bernie Ecclestone mondta nem egyszer, hogy Ferrari nélkül nincs Forma-1. Nem tudom, mennyire hivatalos felmérés volt, de valahol azt hallottam, hogy a versenyekre a nézők fele azért megy ki, hogy a megnézhesse a Ferrarikat, függetlenül attól, épp hogyan szerepelnek. Az sem véletlen, hogy szinte versenyzői toposz, hogy minden pilóta szeretne egyszer a pályafutása alatt a Ferrarinál versenyezni.”
Aki egyszer a Ferrarinál versenyez, az örökre beírja magát az F1 sporttörténelmébe – ezzel Méhes Károly is egyetért, aki szerint az a pilóta, aki egyszer ferraris lesz, nem csak egy versenyistálló tagja lesz, hanem belép a történelembe. „Attól a pillanattól kezdve, hogy megszáradt a tinta a szerződésén, hogy lefutotta az első versenyét az ágaskodó lovacskás autóval, máris egy körben szerepel a valahai nagyságokkal. Más kérdés, hogy aztán ki mit ér el egy Ferrari volánja mögött. Amikor Lauda 1973 végén elfogadta Enzo meghívását, a Ferrari a béka feneke alatt tanyázott – aztán Niki kétszeres világbajnokként távozott. Schumacherrel majdnem ugyanez volt a helyzet: reménytelen kezdés után öt bajnoki címet ért el velük. Viszont, ott van Gilles Villeneuve, aki csak hat versenyt nyert meg, mégis nagyobb nimbusz övezi máig, mint mondjuk egykori világbajnok csapattársát, Schecktert. Vagy gondoljunk Jean Alesire, aki egyetlen ferraris győzelemmel távozott öt év után, de ma, bukkanjon fel bárhol a paddockban vagy a pálya szélén, úgy ünneplik, mint egy világsztárt – és ezt a Ferrarinak köszönheti. Szóval, a csapat és a pilóta igazából egységet alkot, egyik sincs a másik nélkül. Sok legendás csapat volt a Ferrari mellett a Forma-1 történetében, a Lotus Colin Chapmannel, a Brabham és a Tyrrell a szintén legendás alapítókkal, de ilyen magaslatokba egyikük sem jutott. Lehet, hogy erre nincs is csupán észérveket felvonultató magyarázat.”
Természetesen nem maradhatott el a kérdés: vajon ki a szerző kedvenc ferraris versenyzője? „Eleve azért kezdtem rajongani a Forma-1-ért, mert csodáltam Laudát, aki az 1976-os balesete után 42 nappal visszatért. És aztán megint bajnok lett 1977-ben. Tehát egyértelműen ő volt és marad nekem a No.1. Aztán pedig jött a helyére Villeneuve, akit mindent bele stílusa miatt kamaszos lelkesültséggel istenítettem, majd sirattam el 1982-ben. Ezeket az ős-élményeket azóta sem tudta semmi sem felülírni” – zárta magazinunknak adott interjúját Méhes Károly, akinek legújabb kötetét ide kattintva lehet megrendelni.
Az interjú az Amber PR Kft. segítségével jött létre.
Szólj hozzá