Keresés
Close this search box.
Forrás: Amber PR

Hamilton habkönnyű győzelme

Forrás: Amber PR

Nem hozott sok változást a Paul Ricard versenypályán rendeztt Francia Nagydíj, s ahogy várható volt egy nem túl mozgalmas futamot követően ismét Lewis Hamilton győzött, immár 79. alkalommal. A győztes fehér gorillás trófea tehát a világbajnokságban vezető Mercedespilótáé lett. A második helyen Valtteri Bottas ért célba, míg Charles Leclerc Kanada után itt is a dobogó bronzérmes fokára állhatott.

„Nagyon jó hétvége volt ez a mostani. Sok ideje versenyzek, s ez megszokhatatlan. Nagy kihívást jelent versenyezni, a határon autózni, előnyre szert tenni…. Együtt írjuk a történelmet, nagyon büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak a része lehetek. Ez egy nagyszerű nap, a pálya hihetetlen és helyenként technikás…. Nem volt könnyű egyáltalán. Nagy hólyagok lettek az első gumikon, de ez volt az év legjobb rajtja.” – szögezte le Hamilton.

A hétvége elég felemásra sikeredett a Ferrari számára, hiszen bár fiatal monacói pilótája a harmadik helyről rajtolhatott, addig sokak nagy megdöbbenésére Sebastian Vettel csak a hetedik helyről vághatott neki az 53 körös forró időjárási körülmények között rendezett Francia Nagydíjnak. A szombati időmérő edzés két sztárja a két McLarenpilóta, Lando Norris és Carlos Sainz, volt, akik megszerezték a Vettel előtti rajthelyeket közvetlenül Max Verstappen Red Bullja mögött.

Nagyot csalódhattak azok, akik azt várták, hogy a debütáló évében nem túl izgalmas Francia Nagydíj most kitesz magáért. Ugyanolyan eseménytelen volt ez a futam is, mint a 2018-as. Lewis Hamilton megtartotta első helyét a rajtot követően és onnan már nem is lehetett a britet letaszítani. Bottas saját elmondása szerint is olyan volt, mintha ott sem lett volna, de Kanada után a finn legalább dobogóra állhatott. Charles Leclerc pedig bár bizakodott, hogy megelőzi Bottast és a második helyen fut célba, nem így lett, bár nem izzadt bele a próbálkozásba.

Sebastian Vettel az első pilóta a végső sorrendben, aki nem rajtolási pozíciója szerint ért célba. A Ferrari német pilótájától nem is vártuk volna, hogy a hetedik legyen, de így is csak két helyet tudott előzni és az ötödik helyért járó pontok mellett az utolsó körben – friss gumikon – futott leggyorsabb köridőért járó plusz egy ponttal vigasztalódhat.

Vettel még a verseny elején kielőzte az előle rajtoló két mclarenes pilótát. Carlos Sainz végül hatodik lett, míg Norris autójának hidraulikus meghibásodása miatt több helyett vesztett az utolsó körben és végül a tizedik helyen ért célba. A hetedik helyezett Daniel Ricciardo is kielőzte Norrist, de őt még vizsgálják emiatt a versenybírók. Kimi Raikkönen, Nico Hülkenberg és Norris zárja az első tizet.

Nem csak Norrisnak akadtak technikai problémái. Hamiltonnak az ülésével voltak gondjai, miközben a Mercedes mindkét autójának felhólyagosodott gumijai miatt aggódott. A negyedik helyen zavartalanul autózó Max Verstappen sem úszta meg, sebességváltója meghibásodással küzdött. Romain Grosjean volt az egyetlen kieső. A Haas pilóta a 45. körben kényszerült kiállni a versenyből.

Nem pihenhet a mezőny, jövő hétvégén már Ausztriában, az ultramodern spielbergi pályán állnak majd rajthoz a Forma-1-esek. Tavaly váratlan eredmény született a Red Bull hazai futamán. Max Verstappen ugyanis győzött, s a holland pilóta mögé Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel állhatott a dobogóra ferraris színekben. A fő esélyesként kikiáltott Mercedes pilóták nulláztak, miután mindkét pilóta kiesett. Mostani erőfölényét látva a Mercedes nem ismétli tavalyi bakiját, sőt!

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top