Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a Monacói Nagydíjon aratott győzelmével bebizonyította, hogy még mindig erős, s idén igenis harcban van a negyedik világbajnoki címének elhódításáért.
A brit versenyző csapattársa, Nico Rosberg magabiztosan dominált az első versenyeken, s még mindig vezeti a világbajnoki tabellát, azonban úgy tűnik, mintha a Spanyol Nagydíjon történt ütközés megtörte volna a lendületét.
Hamiltonnak elég keservesen indult a szezonja, ugyanis a címvédőt megannyi technika hiba korlátozta abban, hogy a maximumot hozhassa ki magából, azonban úgy tűnik: a sors mindenért kárpótolta Monte-Carlóban.
„Nagyon hálás vagyok a csapatomnak azért, hogy kitartottak mellettem annak ellenére, hogy nem volt egyszerű számunkra a szezonkezdet. Remekül érzem magam, hogy újra az élmenyőzben lehetek és remélem, hogy ez a csapatomnak – akik egész szezon alatt nagyon keményen dolgoznak – is motivációt ad.
Még egy hosszú út áll előttünk, de ez alatt a hat verseny alatt megtapasztalhattuk, hogy szó szerint minden lehetséges. Mi vagyunk a legjobb csapat, de a nyomás egyre nagyobb a többi istálló részéről, így most még fontosabb az összetartás és az, hogy folyamatosan finomítsunk a gyenge területeinken.”
A száguldó cirkusz következő állomása Kanada, ahol Hamilton a debütáló szezonjában, azaz 2007-ben megszerezte a futamgyőzelmet, majd ezt 2010, 2012 és 2015-ben is megismételte. „Azt már bebizonyítottam, hogy az erőmből semmit sem veszítettem, és ezt a lendületet a szezon hátralevő részében is meg fogom tartani, szóval már alig várom a következő fejezetet. Montrealban remélem, hogy úgy tudok majd ragyogni, mint amikor először mentem oda – egy remek pálya, amit körbeölel a hatalmas város atmoszférája.”
Szólj hozzá