Jenson Button elismerte, hogy nagyon jól estek neki a Williams istálló csapatfőnök-helyettesének, Claire Williamsnek a szavai, azonban kijelentette: még semmi sem biztos a Forma-1-es jövőjével kapcsolatban.
A brit világbajnok szerződése a szezon végén jár le, így a GP2 2015-ös bajnoka, Stoffel Vandoorne – aki egyben a wokingiak teszt- és tartalékpilótája – dörzsölheti a kezét, hiszen minden esély megvan arra, hogy jövőre ő legyen Fernando Alonso csapattársa.
Claire Williams napokban adott nyilatkozata azonban sokaknak bizakodásra adott okot, és elindult a spekuláció: Button hosszú évek után végre visszatérhet ahhoz a csapathoz, amelyiknél a karrierjét is kezdte?
„Véleményem szerint akárki nagyon örülne annak, ha ilyeneket mondanának róla – ez nagyon kedves volt Claire-től” – mondta 2009 világbajnoka a Sky Sportsnak, amikor a fenti nyilatkozattal kapcsolatban kérdezték.
„Még nem tudom, hogy mit fogok csinálni a következő évben. Csak jól akarom érezni magam. Egy olyan csapatban szeretnék lenni, ahol versenyezhetek a jó eredményekért, esetleg a dobogós helyezésekért, vagy akár építkező év is lehet. Most is rengeteg mindenben örömömet lelem, azonban van olyan, amikor úgy érzem, hogy ez már túl sok.
Remélem, hogy a McLaren jövőre erős lesz, de abban is biztos vagyok, hogy más lehetőségeim is lesznek, de tényleg nem akarok a jövővel foglalkozni, a jelenben szeretek élni.”
A csapatfőnök, Ron Dennis világossá tette már korábban, hogy a 2017-es pilótafelállásukról leghamarabb szeptemberben születhet döntés. „Nyilvánvaló, hogy még túl korai a jövő évi pilótafelállásunkról beszélnünk” – kommentálta Ron Dennis. „Nem fogunk erről kommunikálni Monza előtt. Szeptember végén lesz egy ehhez kapcsolódó megbeszélésünk, amikor döntés születhet erről is, de lehet, hogy még ez után sem tudunk majd biztosat. Ami biztos, hogy senki karrierjét nem fogjuk akadályozni. Van egy fiatal, feltörekvő versenyzőnk, két korábbi világbajnokunk… Amikor ott tartunk, akkor mindent alaposan végig fogunk gondolni. Azonban még csak a szezon felénél tartunk, és nem tudunk ilyen kérdésekkel foglalkozni, más dolgok is vannak, amelyek a jövő évünket befolyásolják – ehhez egyszerűen még túl korán van” – zárta rövidre Ron Dennis.
Szólj hozzá