Keresés
Close this search box.

Vettel elszállt?

Bajba sodorta magát a német rekorder.

 Bajba sodorta magát a német rekorder.

Versenytársainak nem tetszett Vettel azon kijelentése, amit még Szingapúrban tett. A fiatal német klasszis azt mondta, hogy nem tartja igazságosnak, hogy ők a győzelmükért füttykoncertet kapnak, míg valójában a riválisok felelőssége az, hogy nem tudják velük felvenni a versenyt. „Amíg a riválisok már javában a tökeiket lógatják a medencében, mi még akkor is dolgozunk” – fogalmazott nyersen, de őszintén a háromszoros Fomra-1-es világbajnok Sebastian Vettel. A szavakat leginkább a honfitárs Nico Rosberg vette a szívére, aki nem bírta magában tartani a dühét és ki is fakadt a médiának: „Ezt a kijelentését eléggé felkapták. Talán kevesebbet kellene az én golyóimmal foglalkoznia, és többet törődnie a saját dolgával. Ez a fajta gondolkodásmódja Szingapúrban kis híján a pole pozíciójába került. Jót nevettem volna, ha végül sikerül legyőznöm őt. Ez a kijelentés határozottan nem helyénvaló. A csapatom már annyit dolgozott, hogy ott vagyunk a hátsójában. A srácok őrültként dolgoznak, hihetetlenül szorgalmasak, és ez az eredményeinken is meglátszik. Idén már futamokat is nyertünk, és párszor igencsak felidegesítettük őket. Jövőre pedig remélhetőleg még gyakrabban sikerül majd. Már előre várom” – dicsérte Rosberg a csapatát, s cáfolta egyúttal Vettel kijelentését. Aztán visszatért honfitársa hozzáállására. „Ha így folytatja, könnyen elveszítheti a társai tiszteletét. De ezt majd személyesen is megmondom neki.

Miközben versenytársai háborognak Vettel kijelentésén, addig azon Niki Lauda jól szórakozik és egyetért az ifjú bajnok szavaival. Szerinte igaza van a háromszoros világbajnoknak és elmondása szerint nagyon tetszettek neki a szavai.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top