A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint még mindig van esély arra, hogy csapaton belül forduljon a kocka és Hamilton vegye át a vezetést a világbajnoki pontversenyben – nyilatkozta ezt az osztrák szakember annak ellenére, hogy Nico Rosberg a Japán Nagydíjon ismét magabiztos győzelmet aratott.
Rosberget sokan temették a nyári szünet vége előtt, hiszen a három hetes szabadságra úgy vonult el, hogy 19 pontos hátrányban volt, amit mostanra sikerült 33 pontos előnnyé kovácsolnia a vb pontversenyben második helyen álló Hamiltonnal szemben, akinek egyébként az utolsó öt futamon nem sikerült diadalt aratnia.
Annak ellenére, hogy Rosberg előnye biztató és a következő futamokon maximum 100 pont szerezhető, Wolff úgy véli, hogy a világbajnoki cím sorsa még messze nincs eldöntve. „Ez matematikailag a két versenyzőnk között fog eldőlni.
A különbség jelenleg 33 pont, és a szezon végéig zöld utat kaptak a tiszta versenyzésre. Ez az év már megmutatta nekünk, hogy bármi megtörténhet, még a nagyobb helycserék is. Még 100 pont megszerezhető, és még rengeteg versenyhelyzet hátra van.”
Wolff természetesen ezt az alkalmat is megragadta, és köszönetet mondott a Mercedes munkatársainak azért, hogy zsinórban harmadszor is megszerezték a konstruktőri bajnoki címet. „Ez egy mese a szenvedélyről, az elkötelezettségről és a hihetetlen emberekről, akik a határaikat átlépve dolgoznak a győzelemért. És ez nem csak egyszeri diadal, de egyre motiváltabbak, hogy felülmúlják a már elért eredményeiket évről-évre.
Ez az ő pillanatuk – mindazoké a hősöké, akik habár a háttérben dolgoznak, de mégis ők a csapat magjai, és ez tesz minket olyan különlegessé.”
Szólj hozzá