Keresés
Close this search box.
Fotó: Red Bull

Folytatja a közös munkát a Red Bull és az Aston Martin

Fotó: Red Bull

A Red Bull bejelentette, hogy 2017-ben is folytatja kollaborációját a brit luxusautómárkával, az Aston Martinnal, az együttműködés központjában pedig továbbra is egy „hiperautó” tervezése áll.

A Red Bull és az Aston Martin idén kezdte meg a közös munkát az Ausztrál Nagydíjon, ami az AM-RB 001 projekthez vezetett, illetve az együttműködésből adódóan az RB12-n is visszaköszönt a luxusmárka logója.

A „hiperautón” dolgozott többek között a tervezőzseni Adrian Newey, az Aston Martin kreatív igazgatója, Marek Reichmann és a márka ügyvezető-igazgatója, David King.

Érdekesség, hogy az összes, mind a 150 hiperautó már gazdára talált, holott a kiszállításuk majd csak 2019 elején kezdődik meg.

„Az AM RB-001 rendkívüli sikere is arról tanúskodik, hogy a szakértelem és a vállalkozószellem összekovácsolt minket, ennek megfelelően az Aston Martinnal való kapcsolatunk kiterjesztése a 2017-es évre egy egyszerű és tetszetős döntés volt” – áll a hivatalos közleményben.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top