Keresés
Close this search box.

A Mogul Racing Team szezonnyitója

blank

A formula autós szezon a Hungaroringen kezdődött a Mogul Racing Team számára a Magyar bajnokság és Közép Európa Zóna sorozat első futamain vesz részt a csapat.
Az csapatnak különleges az első verseny, ekkor válik el, hogy az eddigi munkájuk és fejlesztéseik mennyire hasznosak, mégis talán Turák László várta leginkább, hiszen élete első formula autós versenyén vesz részt ezen a hétvégén.

blank

A reggeli időmérőn, a pálya még nem volt teljesen felszáradva és a hideg időnek köszönhetően közel sem volt optimális.
Turák Laci, az első időmérőjén megállta a helyét, sikerült a középmezőnybe kvalifikálnia magát így a saját kategóriájában harmadik, összetettben pedig a tizenegyedik helyen intették le.

Megkérdeztem Volentér Balázst az időmérő után, ekkor szóba jött az idei szezon és a felkészülés is, hiszen ez már második éve a csapatnál.
„A tesztek elég jól sikerültek, sikerült javulni tavalyhoz képest, ami bizonyára a Hungaroring új aszfaltjának is köszönhető és én is találtam néhány tizedet.
Az időmérőn nehéz dolgunk volt a körülményeknek köszönhetően. Az utolsó előtti kanyar használhatatlan volt, annyira vizes volt a pálya. Magyar értékelésben első lettem, összesítettben az ötödik. Összességében elégedett vagyok az eredményemmel. A verseny érdekes lesz, addigra felszárad az aszfalt így az autók közötti különbségek kijönnek, mögöttem pedig lesznek erős autók. Nem lesz egyszerű feladat, de megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle. Az idei évben egy jó szezon vár ránk, többen lettünk a mezőnyben. Új autóval megyek, ami olyan, mint az előző csak picit frissebb, jobb állapotú. A tavalyi második hely után az idei cél, a bajnokság megnyerése azt gondolom, hogy jók az esélyeink.”

Az első versenyre délben került sor, ahol Balázs az ötödik helyről, Laci pedig a tizenegyedik helyről rajtolt. A verseny második felében fent volt a pályán a biztonsági autó, mert egy versenyző, a kavicságyban landolt, nem tudta elhagyni a pályát. A futam leintésére is a biztonsági autó jelenlétében került sor.
Laci így nyilatkozott első versenyéről, ahol kategóriájában, a Formula Renault-ban a negyedik helyen végzett:
„A rajtom jól sikerült, de utána nem akartam belemenni a csatározásba a nagyobb tömegben így egy kicsit lemaradtam, ekkor néhányan el is tudtak menni mellettem. Balogh Zsolttal tudtam csatázni egy jót, azonban amikor bejött a safety car a pályára az ellenfelemnek műszaki hibája lett, ezért ki kellett állnia. A rajt előtt nagyon izgultam, de verseny közben ez elmúlt és sikerült feloldódni. Vágyok a jobb eredményre, de így elsőre ennek is nagyon örülök.  Nagyon jól éreztem magam az első éles bevetésen és már nagyon várom a délutáni időmérőt. „

blank

Balázs, jó helyről rajtolt az első futamon, azonban a rajtnál volt egy kisebb hibája, amikor is az autó begurult egy kicsit még mielőtt a piros lámpák kialudtak volna, ezért kapott egy boxutca áthajtásos büntetést. „ Nem igazán tudtam vele mit kezdeni. A lámpák már felvillantak, az egyik lábammal a kuplungot nyomtam, a másikkal már gázt kellett adnom, az autó közben elkezdett gurulni. Nem tudom, hogy mit csinálhattam volna, hogy ezt elkerüljem, akkor már nem fékezhettem.”
Balázs, nem örült a büntetésnek, hiszen a kategóriáját nagy előnnyel vezette és az abszolútban is elég jó helyen volt. A boxutca áthajtásos büntetés után visszaesett a mezőny végére, a kategóriájában a negyedik helyre és onnan kezdett felzárkózni. Végül a dobogó második fokára állhatott. Így számára is jól sikerült a verseny.

A pénteki nap zárásaként még egy időmérőn vettek részt a pilóták. Balázs, használt gumikkal ment fel az időmérőre, de így is sikerült megnyernie kategóriájában a kvalifikációt. Összetettben a nyolcadik helyen zárta a napot.
Laci sokkal felszabadultabban hajtott pályára a nap végén, ez az időeredményeken is látszott. Kategóriájában a hatodik helyre kvalifikálta magát.
A csapat felkészülten várja a holnapi versenyt.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top