998531eaf717026a8bb89388273e597b

Tokióból jelentjük – Hosszú út, hajóátvétel, edzés, maszk

Érdi Mária már Tokióban edz. A magyar vitorlásversenyző hosszú és fárasztó utazás után érkezett meg a jövő pénteken kezdődő olimpia helyszínére.

„Nem mondom, hogy életem legkiegyensúlyozottabb utazásán vagyok túl. Helyi idő szerint valamikor hajnali háromkor értünk a szállodába. Ezt követte egy igencsak rövid éjszaka, mivel a következő nap hajóátvétel volt.” – számolt be Érdi Mária.

A többszörös utánpótlás világ– és Európa-bajnok elmondta azt is, hogy a kikötőtől mintegy félórányi távolságra kaptak szállást.

Shuttle bus-szal járunk ki a kikötőbe, ahol megtörtént a hajóátvétel, fel is szereltem és folyamatosan edzünk” – mondta Érdi Mária.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top