Keresés
Close this search box.

Idén már a Seat Leon Eurocup-ban is ott a Hell Energy

Szokásos év eleji szezonnyitó sajtótájékoztatóján mutatta be a HELL az idei verseny csapatát.

 Szokásos év eleji szezonnyitó sajtótájékoztatóján mutatta be a HELL az idei verseny csapatát.

A régi tagok mellett új spotágak és kupasorozat támogatásába vágott bele a piacvezető energiaital-gyártó. 2014-től Bogár János ultramaratonista és a B3 Racing Team pilótái, a SEAT Leon Európa Kupa sorozatban induló Wéber Gábor és Bús Edina is a HELL színeiben versenyeznek. A Nemzetközi Motorsport Szövetség kiemelt pilótája címmel rendelkező Korda Eriket – aki továbbra is HELL Racing Team tagjaként indul – az Európa Bajnok Nyirfás Julianna navigálja a tereprali futamokon. A csapat bemutatásakor arra is fényt derült, hogy idén a két DRIFT versenyző, György Szilveszter és Grózinger Zsolt egymással fog összecsapni a magyar futamokon. Ráadásul Szilveszter új, saját építésű bivalyerős BMW-vel vág neki az évadnak. A junior csapat a korábbi tagok, Gercsák Szabina judós, Kovács Ádám Zsolt MX rider mellett egy újabb ifjú tehetséggel, Karai Kristóf quad versenyzővel bővült.

Az eseménynek az impozáns inárcsi Bodrogi Kúria adott otthont, melynek moderátora Pantl Péter, a Marquard Média tartalomigazgatója adott felejthetetlen keretet. A sajtótájékoztató folyamán a HELL Racing Teamhez idén csatlakozott B3 Racing Team pilótái mutatkoztak be. Wéber Gábor nagy lendülettel vág neki a SEAT Leon Kupasorozat futamainak, hiszen nem titkolt célja, hogy újból meghódítsa a bajnoki első helyet. A televíziós szakkommentátor és újságíró csapattársa a bajnokság egyetlen női résztvevője, Bús Edina. A sportos hölgy 2006-ban kezdett versenyezni, 2011-ben pedig már megnyerte a Lotus Ladies Cup-ot.

A HELL ENERGY örömmel tudhatja csapatában Korda Eriket és új navigátorát, Nyirfás Juliannát, akik már bele is vágtak az idei szezonba. Legutóbb Túrkevén egy balszerencsés kezdés után a FIA CEZ Kupa és a magyar bajnokság abszolút harmadik helyén érkeztek célba.

A driftesek háza táján is nagy a lelkesedés. Grózinger Zsolt a tavaly meghódított bajnoki cím megvédését tervezi és ígérete szerint hatalmas csatákra számíthatunk tőlük György Szilveszterrel, aki több éve épülő új autójával vág neki a 2014-es évnek. Szilveszter lelkesen mutatta be az autó paramétereit: „Az új járgány építése, az előre tervezettnél sokkal több időt igényelt. A közel három éve épülő autó – mely május elsején debütál a Magyar Drift Bajnokság első futamán – alapja egy BMW E46 M3 amely, egy BMW E92 orrot kapott, erőforrásként pedig egy MITSUBISHI Lancer EVO IX motorját kapta”.

Bogár János a sajtótájékoztatón nem tudott jelen lenni, de 2014-ben a HELL színeiben áll rajthoz valamennyi futóversenyen. A 48 eseményből álló versenynaptára már önmagában is emberfeletti, hiszen köztudottan nem mindennapi távokat teljesít. János az egészséges életmód hírnöke, elszántsága és kitartása példaértékű, minden nap futással kezd reggel, ami az ő esetében egy laza maratont jelent.

A KTM Kecskemét MX csapata 2014-ben is nagy lelkesedéssel vág neki a szezonnak, 11 versenyzője szinte az összes kategóriában képviseli majd a HELL-t. Tavaly szép sikereket értek el az idősebb korosztály versenyzői, a MAMS Motocross Kupa Senior MX1 kategóriájában Kamrás Károly 2. helyezett lett, a Senior MX2 kategória bajnokság pedig Zanócz Roland abszolút győzelmével végződött. A MAMS Élsport II. o MX1 bajnokságban pedig Szabó Zoltán a második helyet foglalhatta el a dobogón. A KTM Kecskemét 2013-ban a magyar csapatbajnokságon 2. helyezést szerzett.

A Hell Junior Racing Team idén egy újabb motocross-os fiatalemberrel bővül. A 13 éves Karai Kristóf – aki tavaly junior szlovák bajnoki címet szerzett – quad versenyző idén 3 országban is indul, a magyar mellett idei célja a szlovák bajnoki cím megvédése, és dobogós helyezést szeretne Csehországban is.

Kovács Ádám Zsolt, aki 5 éves kora óta motorozik versenyszerűen és már kétszeres magyar bajnok az 50 ccm-s kategóriában, 65 ccm-ben pedig többszörös osztrák bajnok, idén is a külföldi versenyekre, az Európa és világbajnokságra koncentrál majd. A tavaly az Év Motokrosszozójának választott 10 éves fiatalember egy több hetes spanyol tehetségkutató edzőtáborban vett részt, ahol a kiemelt versenyzők közé választották. A 2014-es éve remekül indult, Belgiumból nem olyan régen futamgyőzelemmel tért haza.

Természetesen a tavaly is hihetetlen eredményeket produkáló Gercsák Szabina, aki a csapat első hölgy tagja volt, továbbra is a HELL támogatásával versenyez majd. A tehetséges miskolci judo-s lány a 2013-as évben már komoly eredményeket ért el a felnőttek között is itthon és külföldön egyaránt, az Ifi EB és VB-n pedig magabiztos győzelemmel bizonyította, hogy a 63 kilogrammos súlycsoportban nincs ellenfele. Az év eleje egy japán edzőtáborral indult, mely megváltoztatta kicsit Szabinát: „Japán óta elsősorban a küzdőszellem változott, mert a japánok judoja nem erőből épül fel, hanem inkább laza és technikásabb. Az idei évben több nagy verseny van szintén, de a fő megmérettetés a Nanjingi Ifjúsági Olimpia lesz. Aranyért utazok, de idén vár még ezen kívül rám egy Junior EB és VB, U23 EB és jövő héten a felnőtt EB. Szóval unatkozni idén sem fogok!”

Sajtóközlemény

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top