Keresés
Close this search box.

Kerekesszékből gokartba

Gokartozással kedveskedett a G1 Kart Center a mozgássérülteknek.

 Gokartozással kedveskedett a G1 Kart Center a mozgássérülteknek. A pálya minap egy zártkörű rendezvényt tartott, ahol egy életre szóló élményben lehetett részük a kerekesszékes embertársainknak.

Az ötlettel hetekkel ezelőtt Brandt Viktor állt a vezetőség elé, miután meglátogatta a pályát és örömmel tapasztalta, hogy a helyszín teljesen akadálymentesítve van. „Évek óta foglalkozok mozgássérültekkel és azt vallom, hogy nekünk, egészséges embereknek kötelességünk segíteni azoknak, akiknek valamilyen fajta fogyatékosságuk van. 2007 óta dolgozom azon, hogy a kerekesszékeseknek segítsek az álmaik megvalósításában és azóta rám ragadt már az „Álomszállító” becenév is. Múltkor például 12 mozgássérültet vittünk sárkányrepülésre, ami szintén hatalmas élmény volt a résztvevőknek.”

A G1 Kart Center vezetősége is szívesen ad helyszínt karitatív eseményeknek– Oláh Gyárfás a rendezvény után elmondta, hogy nem ez volt az első ilyen rendezvényük. „Fontosnak tartjuk azt, hogy részt vegyünk az ehhez hasonló események szervezésében, továbbá korábban már segítettünk hasonlóan nehezebb sorsú embereken. Nagyon örültünk, amikor Viktor megkeresett minket és a továbbiakban is nyitottak vagyunk az ehhez hasonló ötletekre.”

A barátságos versengést eredményhirdetés és oklevélosztás zárta, a pályát pedig mindenki hatalmas mosollyal az arcán hagyta el.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top