Keresés
Close this search box.

Benkő Roland: Minden tudásom elővéve fogok küzdeni!

Interjú Benkő Rolanddal az augusztus elsején megrendezésre kerülő Salakmotoros Junior Európa-Bajnoki elődöntő előtt.

Interjú Benkő Rolanddal az augusztus elsején megrendezésre kerülő Salakmotoros Junior Európa-Bajnoki elődöntő előtt.

De előtte mesélnél a portálolvasóknak, hogy merre is jártál, milyen eredményeid vannak 2015-ben?
– A 2015-ös szezon szerintem mint minden magyar versenyzőnek negatívum, és nekem is mivel nagyon kevés versenyen tudtam részt venni. Hiába van Lengyel ligában szerződésem, sajnos az edzésen és a tesztversenyen kívül sehova nem hívtak mivel rengetegen vagyunk a csapatba és nincs hely! Angol ligába próbálkoztam az idén is de sajnos be kellett látnom, hogy nem megy és nem erőtettem tovább.

Miként készülsz erre és általában a salakmotor versenyekre?
– Igazából nem különítek nagy különösebb késülést mivel minden verseny fontos, persze egy Junior EB selejtező mindig nagy nyomással jár, főleg hazai közönség előtt, de remélhetőleg ez csak előnyünkre válik!

Ezen a versenyen milyen motorral indulsz és mit lehet tudni róla azon kívül, hogy nincs rajta fék?
Meglátásom szerint a 2 legjobb motoromat fogom használni és mivel már volt pár edzésünk illetve a verseny előtt is lesz edzés már csak ki kell választanom melyik is legyen az.

Ez a verseny a 21 éven aluli versenyzők számára kerül megrendezésre. Tíz ország tizenhat motorosával. Hol szeretnél végezni a nap végén?
– Nem akarok előre jósolni, mivel egy ilyen versenyen bármi történhet…de természetesen mindenki úgy jön ide, hogy továbbjut a realitásokat figyelembe véve. Én nem tagadom, nagyon szeretnék továbbjutni és tudom semmi nem lehetetlen, épp ezért minden tudásom elővéve fogok küzdeni a továbbjutásért.

Mit üzensz a kilátogató szurkolóidnak?
Remélem, hogy azoknak akiknek szimpatikus vagyok, és ismernek itt tudnak lenni és szurkolni nekem!

Támogatóim segítségét köszönöm!
Albók József (Nagyhalász) aki rengeteget segít mindenben.
Molnár Albert( Flézer KFT), és természetesen legnagyobb támogatóim:
Édesanyám, Édesapám, Testvérem Erik, és Barátnőm Zsani.

Szurkoljunk közösen Rolandnak augusztus elsején a debreceni Salakarénában a Gázvezeték utcán!
– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top