Keresés
Close this search box.
Fotó: Nico Schneider

Kakuszi Ádám idén a Supersport 300-ban versenyez

Fotó: Nico Schneider

A H-Moto Team fiatal motorversenyzője kemény edzőtáboron van túl, hiszen négy napon keresztül kizárólag a fizikai felkészülésen volt a fő hangsúly Tiszakécskén. Az edzéseket vezető Lécz Gergő szerint Ádám szeme előtt a napi három edzésen kizárólag az elérendő cél lebegett.

Nem unatkozik a H-Moto Team gyorsasági motorversenyzője Kakuszi Ádám, igaz, ő egyelőre nem a versenypályákon száguldozik, mint csapattársa, a Katarban vitézkedő Kovács Bálint. A 15 éves motoros az elmúlt héten az idei év első edzőtáborában készült a 2019-es szezon feladataira. Nem volt egyszerű dolga, hiszen négy napon keresztül Tiszakécskén a korábbi MotoCross-versenyző, Lécz Gergő irányításával naponta háromszor edzett: reggel futás szerepelt a programban, ezt követte az úszás, majd zárásként tornatermi erősítés. Persze kell is a fizikális alap, hiszen Ádám ebben az évben már nem az ADAC Junior Cup utánpótlás sorozatban fog rajthoz állni, hanem a felnőttek között a Supersport 300-as kategóriában.

„Nagyon kemény napokon vagyok túl, de nem tagadom, élveztem az edzőtábor minden pillanatát. Az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, és bizony nem volt egyszerű a mínuszokban a jeges úton, földön lefutni az előírt távokat. Idén komoly változás lesz a pályafutásomban, hiszen már a felnőtt mezőnyben a Supersport 300-as kategóriában fogok versenyezni. Az már biztos, hogy a magyar bajnokságban rajthoz állok, de arról még zajlanak a tárgyalások, hogy a nemzetközi mezőnyben végül hol indulok. Vélhetően egy új modellel állok majd rajthoz, de erről ennél többet nem mondhatok”– árulta el Kakuszi Ádám.

Az edzőtábort vezető Lécz Gergő nagyon elégedett volt Ádám hozzáállásával.

„Nagyon szorgalmas volt az első pillanattól kezdve, látszódott rajta, kizárólag az általa megfogalmazott cél elérése lebeg a szeme előtt. Szó nélkül végigcsinálta a felkészülést, és ami még ennél is fontosabb, végig is bírta mind fizikailag, mind pedig mentálisan. Kifejezetten a motorozáshoz való felkészülést végeztünk, így bízom abban, hogy Ádám idei eredményeihez sikerült ezzel a táborral hozzájárulnom” – tette hozzá a korábbi MotoCross-versenyző.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top