Az első kör, vagyis három gyorsasági után Turán Frigyes állt az élen a Székesfehérvár Rallye-n, akit azonban nem került el a balszerencse, és második iszkai szakaszon kiesett. Így a végig nagyon jól és koncentráltan versenyző, hétszeres magyar bajnok, ifj. Tóth János várhatja az élről a vasárnapi folytatást.
Hatalmas meccset vívott egymással a Székesfehérvár Rallye második napján a hétszeres bajnok ifj. Tóth János, valamint a bajnokság éllovas, Herczig Norbert. Utóbbi ugyan megnyerte mind a hét vasárnapi szakaszt, nem tudta ledolgozni hátrányát, de összetettbeli pozícióját így megerősítette, Janika pedig visszatérése után első győzelmét aratta.
Az első kör után így alakult a mezőny:
1. helyen Turán, 2. Janika, 3. Herczig, 4. Ollé, 5. Kazár
{gallery}FehervarRali150615{/gallery}
Szólj hozzá