Keresés
Close this search box.

Megkezdjük az évet

blank

A Szilveszter Rallye sikerei követően, egy közel féléves pihenés után kezdi meg a versenyzést Tergulicza János. 2015-ben is az ISEUM Rallyen kezdte el az évet, ahogy most idén is teszi.

Miért éppen az ISEUM Rallye-t választottad kezdésnek?

Bevallom őszintén eddig nem állt össze, hogy tudjak versenyezni. Ezen Szombathelyi már szerettem volna indulni, hiszen hosszú volt ez a közel 6 hónap szünet, illetve a murva közelebb áll a szívemhez, mint bármilyen másik terep.

Kivel állsz rajthoz ezen a verseny?

Új navigátorral indulok, mégpedig Erdélyi Dávid személyében. Emberileg úgy érzem könnyen fogunk tudni együtt dolgozni, az autóban ez miként fog megvalósulni, még nem tudom, de az biztos, hogy össze kell még szoknunk. Nem először ül versenyautóban, részt vett már Rallye2-es futamokon, illetve kisebb versenyeken, sprinteken, illetve FRT-n.

Mi a helyzet az Evo-val?

Sokat fejlesztgettük az autót, részben ez is az oka annak, hogy idén még nem indultam sehol. Igazság szerint, mivel a murvát jobban kedvelem, ezért erre fektettük a hangsúly, erre készítettük fel a Mitsubishi Evo 6-ot.

Mi a terv a hétvégre?

Nem tudom mire is számíthatunk, hiszen idén az Országos Rallye Challange-t választottuk, ahol erős a mezőny. Komolya erőgépekkel kell csatározni és megküzdeni a másodpercekért. Remélem, hogy idén már végig tudok menni a versenyen és felállok a céldobogóra, ami sajnos tavaly elmaradt. Talán most könnyebb lesz a kezdés, hiszen nem lesznek teljesen ismeretlen a pályák.

Köszönöm a riportot és sok sikert a versenyhez!

Partnereink:

Evocool STI Holding Kft., MASTERKOOL, Deltavia Kft., My Gelato, Pizza Max Caffe

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top