Keresés
Close this search box.

Női rally Tunéziában

blank

Idén rendezik meg második alkalommal a Tunéziai Női Rallyt. Ennek kapcsán beszélgettünk az esemény főszervezőjével, Taieb Bouhjar-al.

Tunézia turisztikája páratlan: arab országként sikerült a kultúrát megtartani, de fontosnak tartják a fejlődést is, és igyekszenek lépést tartani a nyugati társadalmakkal. Ennek köszönhetően számukra kiemelkedően fontos a nők társadalmi helyzetének kérdése és mindent megtesznek azért, hogy az autósport ne csak a férfiak számára legyen vonzó.

„Idén 2015. december 28 és 2015 január 3 között lesz megrendezve a rally, immár második alkalommal. Az esemény által arra szeretnénk felhívni a világ figyelmét, hogy a nehézségek ellenére Tunézia nagy figyelmet szentel a demokráciának és a nők egyenjogúságának. Többek között az is motivál, hogy a tunéziai nők új sportbarátságokra tegyenek szert, akár a világ más tájairól érkezőkkel is, és lehetőséget teremtsek arra, hogy a nők is kipróbálják ezt a nagyszerű sportot” – nyilatkozta a Sportime Magazinnak Taieb Bouhjar.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy mennyire népszerű ez a kezdeményezés. „Eddig sikeresnek mondható a sorozat, az első versenyen indulók közül az idei versenyre is mind beneveztek már. Külön Facebook csoportban tartják a kapcsolatot az első verseny résztvevői, azóta komoly barátságok is születtek. Idén körülbelül 60 indulót várunk, jelenleg 6 ország képviselteti már magát – Franciaország, Tunézia, Belgium, Algéria, Marokkó és Elefántcsont-part. Reméljük, hogy a verseny híre messzire el fog jutni és számos új országot köszönthetünk a jövőben az indulók között.
A versenyen egyébként férfiak is részt vehetnek, de csak navigátorként.

Az idei útvonal megtalálható a honlapunkon, a www.rallyealyssatunisie.com címen a „Les etapes” fül alatt. A verseny 4 szakaszos lesz, összesen 1409 km. A versenyzők a következő helyszíneken fognak végighaladni: Bizerte – Mahdia – Sfax – Tatouine – Ksar Ghilane – Monastir – Sidi Bou Said.

Őszintén remélem, hogy a verseny népszerűsége nőni fog a következő években és ezáltal igazi kultusszá növi ki magát” – zárta gondolatait a főszervező.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top