Keresés
Close this search box.
Fotó: Amber PR

Ogier nyert Mexikóban

Fotó: Amber PR

Sebastien Ogier meg tudta ismételni tavalyi győzelmét a Mexikó Ralin, s bár még mindig Ott Tanak vezeti az egyéni ponttáblát, de előnye már korántsem olyan nagy. A Citroen francia pilótája ugyanis négy pontnyira megközelítette az észtet. A bronzérmes helyet Elfyn Evans hozta el a Forddal az M-Sportnak.

Sebastien Ogiernek és a Citroennek nagyon feküdt a mexikói murvás terep. A 35 éves pilóta péntek délután az élre állt, s onnan már nem lehetett letaszítani. Tanak közben Elfyn Evans-szal küzdött a második helyért, s az utolsó nap győztesen került ki ebből a csatából.

Ogier győzelme azért nagy szám, mivel ezt rali világbajnoki pályafutása harmadik gyártójával, ezúttal a francia Citroennel szerezte meg. Versenyzői kvalitását mutatja, hogy túl tudott lendülni a kezdeti zökkenőkön egy új autóval, gyorsan megtalálta a hangot a csapattal, amelyet aztán egy újabb győzelemmel jutalmazott.

Forróság és kemény murvás utak várták a ralis mezőnyt, amely a télből éppen kikászálódó Európából utazott el az amerikai kontinensre. S ott mindjárt az eddigiektől teljesen más körülmények és útfelület fogadta a ralisokat. Ezzel és az autók problémáival is megküzdöttek s célba jutottak. Nem volt ezzel másként a versenygyőztes pilóta sem, akinek autójának differenciálműjével akadt gondja még szombat éjszaka, ezért vasárnap nagyon bele kellett húznia, hogy Tanak nehogy beérje őt.

Ogier 2013 óta gyűjtögette a mexikói győzelmeket (amelyből ez volt az ötödik), s ráadásul 2008-ban ezen a ralin debütált a világbajnokságban. „A pályám kezdete óta különleges számomra ez a hely, s örülök, hogy ez így is marad. Nehéz hétvége volt nehéz körülmények között. Nem volt problémamentes ez a rali számunkra, de próbáltuk a legjobbat kihozni belőle és végül maximális pontszámmal távozunk.” Ogier a végső győzelem mellett begyűjtötte még a Power Stage győzelemért járó öt extra pontot is.

Ott Tanak nagyon kedvezőtlen helyről vágott neki a ralinak. Mivel ő vezeti az egyéni ponttáblát, neki kellett elsőként rajtolnia és ellátnia az útsepregető feladatát. Szörnyen rossz útviszonyok várták a Toyota pilótáját. Az utolsó napon 30 fok feletti hőmérsékletben is megtartotta a második helyezését, ami ilyen előzmények után nagyszerű eredménynek számít. Egyébként Tanak és a harmadik Evans volt az egyetlen élvonalbeli pilóta, aki nem küszködött autója meghibásodásával a szezon első murvás raliján.

Thierry Neuville számára nem marad kellemes emlék a hétvégi megmérettetés. A belga pilóta betegen versenyzett és nem találta a tempóját a magaslati szakaszokon. Negyedik helyezésével az egyéni ponttábla harmadik helyére esett vissza, miután Ogier a győzelemmel a második helyre ugrott.

Kris Meeke ért célba ötödikként, amely legjobb eredménye eddig a Toyotával. Nagy nyomásra nem kellett számítania a mögötte jövőktől, hiszen a hatodik helyen messze lemaradva követte őt a mexikói Benito Guerra. Két mexikói és egy kolumbiai pilóta is bekerült az első tízbe egy-egy Skodával. Ami nagy meglepetés, hogy Guerra és a kolumbiai Wilkinson olyan gyári menőket is kielőzött, mint Jari-Matti Latvala vagy Dani Sordo. Javukra legyen írva, hogy Latvala törött hűtővel küzdött, Sordo pedig igyekezett visszaszokni, miután idén ez volt a spanyol első ralija.

A helyi hős Guerra lett a WRC2 kategóriagyőztes, s Marco Bulacia Wilkinson követi a mexikóit a második helyen a WRC2-es tabellán. Ricardo Trivino Bujalil egy újabb mexikói pilóta zárja az első tizet.

A következő világbajnoki ralira három hetet kell várnunk, hiszen 2019. március 28-31. között kerül megrendezésre a Korzika Rali, tehát ismét tavasszal. Korzikán először megy a mezőny teljesen aszfaltos utakon. Tavaly az a Sebastien Ogier ért itt célba, aki akkor Mexikó után Korzikán újrázni tudott. Idei sikerén felbuzdulva minden bizonnyal azon lesz a Citroen pilótája, hogy saját és csapata hazai raliján is behúzza az első helyet.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top