Keresés
Close this search box.

Pálya széléről a volán mögé

blank

Akik az autóversenyek alkalmával a pálya mellett a háttérmunkálatokban, vagy sportbíróként dolgoznak, sokan vágynak arra, hogy egyszer ők ülhessenek a volán mögött és inthessenek a rajongóknak. A Speed Rally Team oszlopos tagja, Dencs Gergő számára eljött az idő.
2016. 2. FRT futamán február 13-án áll rajthoz egy Ford Focus-al.

Régóta tervezed már, hogy ne csak a háttérben dolgozz, hanem versenyezz?
Igen, régi vágyam. Elkezdtem csinálgatni egy Ladát, azzal terveztem az első rajthoz állást, de most adódott a lehetőség hogy egy Ford Focus volánja mögött belekóstolhassak, milyen is valójában versenyezni és nem csak háttérben dolgozni.

DencsG FRT beharangozo 2

Jól emlékszem, hogy már próbáltad ezt a gépet?
Igen, közel 1,5 éve egy Rallyedzés keretében a Tököli reptéren próbáltam egy körre. Akkor nagyon tetszett és Németh Árpád barátom úgy nyilatkozott a többiek előtt, hogy nem vagyok reménytelen eset, az volt egy kezdő lökés és most újra nekivágok.

Tervezel idén többször versenyezni?
Igen, szeretnék először még ismerkedni a versenyzéssel, így 2016-ban inkább az ÉSZAK elnevezésű amatőr szlalom kupában és a Magyar Szlalom Bajnokság futamain fogok részt venni, hogy szokjam az autót és tapasztalatot szerezzek. Ha minden jól alakul, akkor talán jövőre szóba jöhet 1 – 2 MARB futam is.

Akkor ebben az évben ezzel a Ford Focussal fogsz rajthoz állni?
A tervek szerint ahol elindulok ez a kocsi lesz a társam. Úgy gondolom, minden tekintetben megfelel az elvárásaimnak, Nagyon jóindulatú a futóműve, amit Katona Gábor tett rendbe. Kovács Krisztián (Kökö) készítette a versenykarosszériát/bukócsövet, és a maga 2000 cm3-jével nekem még eléggé gyors kis kocsi lett, annak ellenére, hogy a motor és a hajtás gyári benne. A technikát kell megtanulnom, és minél több versenykilométert gyűjteni, tapasztalatot szerezni, Ez az elsődleges cél 2016-ban.

DencsG FRT beharangozo 3

Ki lesz melletted a jobb1-ben a futamon?
A főnit, Fodor Krisztiánt kértem meg hogy jöjjön velem, szeretném, ha segítene a jobb1-ből. Így remélem könnyebb lesz, bár nagy eredményre még nem számítok. Ez a szombati reptéri FRT futam mindenképpen a tanulásról, a tapasztalatgyűjtésről és autó megismeréséről fog szólni.

Köszönöm a riportot és sok sikert kívánok!

Partnereink:
Jász Papír; Fémtiszta Kft.; Susánszky és társa; PetPack Kft.; DR. Marcus; Strapa Pack; Mazzini; ViaNortonia; ThisPoint; RWH; Zizi Racing Sport Kft.; R-Carnetszerviz – www.muszakivizsga.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top