Keresés
Close this search box.

Út az ismeretlenbe!

SOLID Racing Team – Beharangozó 2015

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.

Nagy fába vágták fejszéjüket a SOLID Racing Team versenyzői a 2015-ös év kezdetén. Autót, kategóriát, és egyben bajnokságot is váltottak. A döntés már a tavalyi év végén megszületett, azonban az autó megérkezésével vált csak biztossá az idei szezon. Elsődleges céljuk a külföldi versenyeken való indulás, azonban az év második felében pár hazai futamon is rajthoz állnak. A március utolsó hétvégéjén rendezendő Eger Rallye ORB nevezési listáján ugyan ott szerepel nevük a 3-as kategóriában, mégis le kellett mondaniuk a rajthoz állásról.

Kondella Péter: Lehetőségünk adódott a Honda helyett másik autóval nekivágni az idei évnek. Sokan kérdezték, hogy várom-e az első tesztet. Csak annyit mondtam, szerintem a másodikat jobban fogom várni. Így is lett… Nem tudtam mire számítsak, mielőtt beültem az Evo-ba, ezért talán először átadtam magam az érzésnek. Két teszten vagyunk túl. Azt gondolom, ez arra elég volt, hogy felmérjük a helyzetet, és még tudatosabban készüljünk a futamokra. Szeretném, ha a csapat egysége, az autónk műszaki felkészítése és a Mi munkánk év végére meghoznák azt az eredményt, amiből tovább tudunk építkezni a következő évekre.

Szilassy Arnold: Izgatottan várom az idei szezont. Kíváncsi vagyok, hogy mi vár Ránk. Minden évben volt valami új a versenyzésünkben, azonban most egy kicsivel nagyobbat léptünk előre. Volt alkalmunk már kétszer is tesztelni az új autót. Meggyőzött, rendkívüli menetteljesítménnyel rendelkezik. Fel kell nőnünk a feladathoz, és ezt szem előtt tartva kicsit módosítanunk kell a stílusunkon. Már a pályabejárás során máshogy kell gondolkodnunk, mint előzőleg azt a Hondánál tettük. Sok tanulás áll előttünk, hogy magabiztosan, és gyorsan tudjunk közlekedni az autóval. Abszolút eredménykényszer nélkül fogunk versenyezni, nem teszünk felesleges terheket egymás vállára. Ékes példája ennek az egri nevezésünk visszamondása is. Inkább felkészítjük rendesen az autót. Nem állunk rajthoz, míg nem áll össze minden olyan szintre, hogy felszabadultan tudjunk versenyezni. Az elkövetkező szezonokat kell előtérbe helyezzük, és ennek kell alárendelni az idei évet. Fő a jókedv, és a magabiztos versenyzés, a saját tempónkban.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; V4 Transport Szállítmányozási Kft.; RAIKER – www.raiker.hu ; SILVER KE Hungária Kft.; Fest Group Kft.; PumaTools Kft. – www.pumatools.hu ; Gigabit Kft – Next Generation Group; Hetényi Pincészet

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top