Keresés
Close this search box.

Újraindul a mozgásra inspiráló rendezvénysorozat

blank

A sportfanatikusok számára van egy remek hírünk: idén újraindul az Olimpiai Ötpróba rendezvénysorozat, amely keretén belül több sportágban is kipróbálhatjuk magukat.

A majdnem négy évtizedes múltra visszatekintő Olimpiai Ötpróba program idén áprilisban a hagyományokhoz visszanyúlva újra kezdetét veszi: hazánk legnagyobb és legnépszerűbb szabadidősport-rendezvényeinek összefogásával népszerűsíti a testmozgást és az aktív életformát egészen a 2020-as tokiói olimpiai játékok kezdetéig – jelentették be a Magyar Olimpiai Bizottság székházában tartott pénteki sajtótájékoztatón.

„Nagy öröm számomra, hogy ismét egy fontos esemény tájékoztatóját tarthatjuk a MOB székházában – köszöntötte a megjelenteket Borkai Zsolt, a MOB elnöke. – Fontos, hogy a mozgás örömével megismertessünk minden embert. Jó volt látni, hogy az elmúlt négy évtizedben mindig sok sportot szerető látogatott ki a rendezvényekre. Rendkívüli ez a mostani kezdeményezés, amely kormánybiztos úrtól jön. A sport megismertetése mellett a Magyar Olimpiai Bizottság szeretné terjeszteni az olimpiai eszmét egészen Tokióig, ameddig a program tart. Személyesen is részt fogok venni a próbákon, ha nem is mindegyik, de szeretnék példát mutatni a sportolni vágyó embereknek. Köszönöm a kormány támogatását a program folytatásában.”

Az olimpiai bajnok tornásztól Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa vette át a szót. „A kormány a kinevezésemkor azt bízta rám, hogy növekedjen az aktív életet élő magyar állampolgárok száma. Ennek tekintetében ünnepi hétnek nevezhetjük a mostani, hiszen előbb a vándortáborok újraindulását jelentettük be, ma pedig az Olimpiai Ötpróba folytatását – így a kormánybiztos. – Nagy lehetőség ez, hogy megsokszorozzuk az aktív emberek számát. Össze kell kötnünk ezt az olimpiával, hiszen míg élsportolóink Tokióra készülnek, addig a számítógép előtt ülőknek fel kell állniuk és sportolniuk. Az előttünk álló olimpiai ciklusban a próbák az egész országot le fogják fedni, helyi versenyszervezőkkel működünk együtt.”

Révész Máriusz ismertette a sportágakat, valamint beszámolt a MÁV-val való együttműködésről is, melynek keretein belül a próbákra utazók 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe lakhelyük és az esemény helyszíne között. Hozzátette: az első próbára április 9-én kerül sor a Telekom Vivicittán. Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára örömmel jelentette be, hogy a rendőrség ingyenesen biztosítja az Olimpiai Ötpróba eseményeit. Hozzátette: a rendészeti sportszövetség elnökeként tudja, hogy sportolóik nagy létszámban vesznek majd részt a próbákon. Sárfalvi Péter, az EMMI nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: közös cél, hogy minél több embert a mozgás felé tudjanak irányítani, a szabadidősport a minisztérium egyik fő pillére. „A rendszeresen sportoló, tehát legalább hetente öt alkalommal mozgó felnőttek aránya Magyarországon immár 15 százalék a legfrissebb statisztikák szerint. Évente 60 esemény kerül megrendezésre, a cél az, hogy több mint tízezer embert mozgasson meg a program minden esztendőbe” – méltatta az eseményt Sárfalvi Péter.

Szélesi Ágnes, a Magyar Paralimpiai Bizottság sportigazgatója üdvözölte a fogyatékkal élő sportolók integrálását a programsorozatba, és elmondta: mindent megtesznek egy olyan szabályzat kialakításáért, amely által mindenki részt vehet az eseményeken. Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztó ügyvezető igazgatója technikai részleteket árult el a szervezésről, valamint az előttünk álló események időpontját és programját ismertette. Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó szóvivője szerint a rendezvény-sorozat a sport minden szintjéről szól. „Nem kell mindenkinek olimpiai vagy világbajnoknak lennie, de mindenki sportoljon, éljen aktív életet. Bízom benne, hogy neves sportolóink eljönnek majd az eseményeinkre és inspirálják az embereket a mozgásra, különösen a gyerekeket” – így Kiss Gergely.

Magyarország Kormánya az 1869/2016. (XII. 28.) számú, az Olimpiai Ötpróba megvalósításáról szóló határozatával megteremtette a program lebonyolításának feltételeit. A határozat alapján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztossággal karöltve, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Olimpiai Bizottság, mint a program elnevezésének jogtulajdonosa gondoskodik a megvalósításról. A sorozat koordinációs feladatainak ellátását az 5próba Rióba lebonyolításával bizonyító Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda végzi.

A korábbi nagy olimpiai ötpróbák és az 5próba Rióba tapasztalatait ötvözve és továbbfejlesztve a program célja egyértelmű: egy értékes, több éven átnyúló rendezvénysorozattal ösztönözni hazánk lakosságát a rendszeres testmozgásra. Jelentős vonzerőt nyújt a motiváló pontrendszer, a leküzdhető távok, a garantált, értékes nyeremények, illetve a különböző kedvezmények biztosítása. Az ötpróbázókat a lépcsőzetes díjazás elve mentén már menet közben is garantált nyeremények várják, az öt különböző sportági próba teljesítésére pedig erős motiváció, hogy az olimpikonokéhoz hasonló sportfelszerelés: melegítő birtokába jutnak.

Az elsődleges célkitűzés az, hogy minél több sporteseményen rajthoz állva, minél több, de legalább öt különböző sportági próba teljesítésével 2020-ra, a tokiói olimpiáig legalább 10.000 résztvevő jusson melegítőhöz, ezáltal bárki átélhesse az olimpiai játékok eszméjét, ahol az a legfontosabb érték, hogy igyekezettel, akaraterővel és kitartással a legjobbat hozhatja ki magából a sportoló. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabadidő-sportolók bázisát szeretnék bővíteni, illetve a már meglévő szabadidő-sportolókat ösztönözni arra, hogy más sportágakban is kipróbálják magukat. Jelentős motivációs erőt jelenthet, hogy az összegyűjtött pontokért garantált jutalmak járnak. 15 elért egység után logózott baseball sapkával, 25 után pólóval, 40 után hátizsákkal, 60 pont után pedig – amennyiben legalább öt különböző sportágban gyűjt egységeket – Olimpiai Ötpróba-melegítővel gazdagodik az ötpróbázó. A pontgyűjtés az Olimpiai Ötpróba hivatalos eseménynaptárába felvételt nyerő, közel 60 szabadidősport-rendezvényen történik.

A program célkitűzése továbbá a belföldi turisztikai hatás, a sportturizmus népszerűsítése: az ország több pontján szervezett versenyekre érkező népesebb mezőny, a kísérők (családok, barátok, sporttársak) számára vonzerőt jelenthetnek a helyi önkormányzatok, szervezetek, vállalkozások által népszerűsített szolgáltatások, turisztikai attrakciók és vendéglátóhelyek. Szeretnék megszólítani azt a réteget, amely eddig még nem sportolt, és lehetőséget kínálunk arra, hogy minél többen megtalálják a számukra legmegfelelőbb sportágat. A könnyebben teljesíthető, rövidebb próbákon belekóstolhatnak a különböző mozgásformákba azok is, akik eddig csak kacérkodtak a gondolattal, és természetesen a hosszabb távokon a rendszeresen sportolók is megtalálják a számításukat. A már aktívan sportolók számára pedig kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy más szakágakban is kipróbálhassák magukat.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top