Keresés
Close this search box.
Fotó: Red Bull

Először repültek Cannes felett a Red Bull Air Race pilótái

Fotó: Red Bull

Több, mint 83000 ember felett zúgtak fel a motorok a Red Bull Air Race versenytörténetének első franciaországi állomásán. A háromnapos cannes-i hétvégén nem volt hiány izgalomból, a kiélezett küzdelemből az ausztrál Matt Hall került ki győztesen, aki 2016 után most először állhatott a dobogó legfelső fokára. A második helyet a német világbajnok Matthias Dolderernek, a harmadikat pedig az amerikai Michael Goulian-nak sikerült megszereznie.

A Red Bull Air Race régóta várt franciaországi bemutatkozóján a riviéra felett nem volt hiány a drámából. A tavalyi második helyezett ausztrál Matt Hall idén igyekszik visszatérni a régi formájához, ami már kétszer is feljuttatta őt a dobogóra. Hall ezúttal elsőként repült a Master Class finalista 4 pilótája közül, 57.692.-es idővel. Őt a japán Joshide Muroja követte, aki két másodperces büntetéssel zárta körét, majd a német Dolderer, aki mindössze 0.072 másodperccel végzett az ausztrál mögött. A futam legnagyobb meglepetését azonban egyértelműen a cseh pilóta, Martin Šonka okozta, aki, miután bejutott a legjobb négy közé, végül a 8. forduló során történt technikai szabályszegése (a maximum RPM határ átlépése) miatt a nyolcadik helyen zárta a versenyt. Így a 2018-as világbajnokság éllovasa, az amerikai Michael Goulian lépett a helyére az utolsó körben, és egészen a harmadik helyezésig repült, megtartva összesített első pozícióját a tabellán.

A világbajnokság következő állomása, Japán, kulcsfontosságú lehet a pilóták számára. A világbajnok címvédő, az összesítettben harmadik helyen álló Muroja a hazai pálya nyomása alatt versenyez majd, ám Goulian is eddigi legjobb formáját mutatja. Ha ez nem lenne elég, egy teljes év fejlesztés után új repülővel versenyző ausztrál  Hall is győzelemre éhes, és csupán 3 pont választja el a listavezető amerikaitól. A 2016-os világbajnok német  Dolderer szorosan a dobogósok nyomában van, és az ötödik helyen álló cseh Martin Šonka is bizonyítani szeretne, miután két egymást követő versenyben is diszkvalifikálták.

„Ez egy hosszú és nehéz váltás volt, – igen meredek terep – átállni az előző MXS repülőnkről az új Edge-re, de az új csapattal, új repülővel és egy új szponzorral megerősödve fantasztikus érzés versenyezni. Úgy érezzük, esélyesek vagyunk a világbajnoki címre is” – árulta el Hall.

Most pedig Ázsia következik! A motorsportok új dimenziója, a japán Csiba május 26. és 27-e között ad otthont a világbajnokságnak, ahol Joshide Muroját először üdvözölheti a közönség hazai terepen a 2017-es világbajnoki cím elnyerése óta.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top