Keresés
Close this search box.
Fotó: Opel Dakar Team

A Góbi-sivatag dűnéi megtréfálták Szalayékat

Fotó: Opel Dakar Team

A tegnapi szakasz alkalmával a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős – a mezőny többi tagjával egyetemben – belekóstolhatott a Góbi-sivatag dűnéibe. Azonban a Silk Way Rali Ürümcsi és Hami közötti szakaszán nem sikerült problémamentesen áthaladni.

A pálya első negyven kilométere összefüggő dűnesor volt, amelyen úgy ment át az Opel Dakar Team kettőse, mint kés a vajon – sőt, ott kezdte el igazán élvezni a versenyt.

Azután következett egy mély homokos szakasz, amelyen képtelenség volt gyorsan menni – ha akartak, sem tudtak volna, mert a „vendégmarasztaló” homokban nem gyorsult a Mokka. De azon is átverekedték magukat, és elég jól álltak, amikor…

„A 256. kilométernél egy olyan gödörhöz értünk, amely nem volt benne az itinerben, úgyhogy nem számítottam rá – kezdte a történetet Szalay Balázs. – Nagy sebességgel érkeztünk oda, a gödör mögötti bukkanó megdobta az autót, amely néhány másodpercig bukdácsolt, aztán ráesett a bal hátuljára. Eltört a rugó, a lengéscsillapító, a féltengely és kitört a kerék is, de valamennyire még lehetett haladni a kocsival, úgyhogy eljutottunk a kettes ellenőrző pontig, ahol viszont ki kellett jönnünk a pályáról.”

A célt ugyan érintették a fiúk, de jó néhány GPS-pontot kihagytak, így rengeteg büntetés vár rájuk. A szervizcsapat azonban azonnal elkezdett dolgozni a Mokkán, amint az megérkezett a táborba, mivel Szalayék a történtek ellenére szeretnék folytatni a versenyt.
„Rettentően csalódottak vagyunk, mert eddig jó versenyt vívtunk, és az eredményre sem lehetett panasz – tette hozzá Bunkoczi László. – Aztán jött az a gödör, amilyenből még legalább nyolcvan volt a pályán, de ez nem volt beírva az itinerbe, és pechünk volt vele. Nyilván mostantól egy másik verseny kezdődik számunkra, hiszen az összetettben már nem érhetünk jó eredményt, próbálunk rámenni a részeredményekre.”

A kamionos kategóriában a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) trió is alaposan megszenvedett a dűnéken. Három órába és háromszori ásásba telt átjutni rajtuk, és ami azután jött – a rá zkódós, hullámos szakasz – sem volt diadalmenet. A hármas fáradtan érkezett meg a táborba, pályafutása egyik legnehezebb szakaszának titulálta a hétfőit, és noha két helyet visszacsúszott az összetettben, még így is a 11. helyről várja a folytatást.

SILK WAY RALI

9. szakasz, Ürümcsi–Hami (össztáv: 813.89, ebből szelektív szakasz: 421 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 4:09:22, 2. Lu Binglong, Sha He (kínai, Baicmotor BJ40L) 22 másodperc hátrány, 3. Liu Kun, Fang Mingji (kínai, SMG Buggy) 2:03 p h., …Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) – egyelőre időeredmény nélkül. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Ajdar Beljajev, Dmitrij Szvisztunov (orosz, Kamaz) 4:19:50, 2. Szotnyikov, Ahmagyejev, Musztafin (orosz, Kamaz) 36 mp h., 3. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 5:09 p h., …13. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 4:10:42 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 26:31:17, 2. Han Wei, Min Liao (kínai, SMG Buggy) 44:12 p h., 3. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 51:23 ph, …Szalay Balázs időeredmény nélkül. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 27:50:00, 2. Sibalov 14:27 p h., 3. Margyejev 26:30 p h., …11. Kovács Miklós 11:11:46 ó h.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top