Keresés
Close this search box.
Fotó: Opel Dakar Team

Bunkoczi csomagolásban is gyors

Fotó: Opel Dakar Team

Tizenöt perc alatt összerakta a sivatagi holmiját – hiába no, a rutin, meg az évek…

Az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László tíz-egynéhány éve járja a világ különböző sivatagjait, úgyhogy ha álmából felkeltik, akkor is tudja, mit kell bepakolnia az utazótáskájába, ha maratoni sivatagi versenyre készül. Márpedig most arra készül – megint.

Szalay Balázzsal immár negyedszer vágnak neki a Dakarok klasszikus útvonalán – Marokkó, Mauritánia, Szenegál – haladó Africa Race-nek.

„A csomagolásban már akkora rutinom van, hogy most is negyedóra alatt megvolt, ami azért jó, mert így több mindenre jut idő karácsony előtt és az ünnepek alatt” – mondta Bunkoczi László, aki azt is hozzátette, ezek a napok számukra félig-meddig már a ráhangolódással telnek, hiszen bár nem először vágnak neki a Szaharának, azért a világ legkegyetlenebb sivatagját nem lehet félvállról venni. A tesztek alapján az Opel Mokka jobb, mint valaha, ami nagyon is biztató.

„Jó néhány éve járunk a Szaharába, és még nem fordult elő, hogy ne akartam volna visszamenni. Ez egyfajta életérzés, amit nagyon nehéz megmagyarázni. Szeretem az afrikai embereket, a kihívásokat, amelyeket a sivatag állít elénk, a hatalmas tereket, az érintetlen, vad tájat. Azt a furcsa Afrika-szagot, amit rögtön megérzel, ha kiköt a komp Marokkóban… Vagy amikor égetik a trágyát… A legfőképpen azonban az összetartást, ami ott jellemzi a mezőnyt. A világban nagyon kevés helyen, kevés alkalommal adatik meg, hogy vadidegen emberek úgy segítenek egymásnak, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna” – mondta Bunkoczi, aki szerint az első néhány napon nem szabad rohanni, mert a marokkói sziklás utak tönkretehetik az autót, ám ha azon túl vannak, akkor már úgyis belerázódnak annyira, hogy tudják, mit lehet és mit nem.

A csapat december 27-én 10 órakor, ünnepélyes keretek között, a Hősök teréről indul útnak, hogy azután a járművek december 30-án átessenek a kötelező technikai ellenőrzésen, szilveszterkor pedig Monacóban elrajtoljon a mezőny az Africa Race-en. A behajózás után összesen 6500 kilométer vár a versenyzőkre, amíg Marokkón és Mauritánián át eljutnak Szenegálba, a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóra.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top