Máris ledarálták Szalay Balázsék az Urdzsar–Karamaj szakaszt. Mint a szakasz, tömören: rövid, gyors és technikás volt.
Nem volt hosszú szakasz, legalábbis a maratoni versenyek tekintetében nem. A kínai határátkelés előtt, még a kazah oldalon egy 106 kilométeres pálya várt a mezőnyre, amely gyors volt és technikás, de ahogy a versenyzők fogalmaztak: „hamar elment”. Legalábbis a Silk Way rali többi szakaszához képest.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. helyen ért célba ezen a napon, és továbbra is tartja 11. pozícióját az összetettben.
„Aránylag rövid, 106 kilométeres szakaszt jelöltek ki a rendezők ezen a napon, az elején negyven kilométert autóztunk az előttünk rajtoló Pelichet porában, de onnantól kezdve élveztük a versenyzést, mert sem előttünk, sem mögöttünk nem volt senki látható távolságban, bátran nyargalhattunk a MAZ-ok után – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Mindent megtettünk, hogy ne veszítsünk túl sok időt, mert szerettünk volna lőtávolon belül maradni a top tízhez képest. Akadt egy-két érdekes helyzet még ezen a rövid szakaszon is, amikor nagyokat repült az autó egy-egy nem várt gödör után, de mindig szerencsés volt a földet érés és lekopogom, hogy a Mokka eddig nagyon jól bírja a kiképzést.”
S hogy miként látta a szakaszt Bunkoczi László a jobb egyből?
„Navigációs szempontból nem jelentett különösebb kihívást ez a pálya, egy-két trükkös része volt mindössze, az egyik ilyennél tudtuk megelőzni Pelichet-t, mert ő egy kicsit elnézett egy kanyart. Ezt leszámítva nem volt nagy izgalom. Haladunk a sivatag felé, ami jó hír az esős napok után” – mondta Bunkoczi, aki a határon ugyanúgy megkapta a kínai jogosítványát (mivel itt csak azzal lehet vezetni), mint ahogyan Szalay Balázs is. A Mokka is új forgalmit kapott (a hátulján a rendszámmal), hogy ha esetleg közúti ellenőrzéssel találnák szembe magukat, ez se okozhasson gondot.
Ami a másik magyar egységet, a kamionos kategóriában versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) triót illeti – túl van a szakaszon, amelyen a 12. helyen végzett (három-négy autót megelőzve a pályán), az összetettben pedig a kilencedik helyen áll.
SILK WAY RALI
Urdzsar–Karamaj (össztáv: 412.90 km, ebből szelektív szakasz: 106.60 km). Autósok: 1. Bryce Menzies, Peter Mortensen (amerikai, Mini) 1:03:56, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:31 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot DKR Maxi) 1:37 p h., …11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 7:01 p h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 1:06:26, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 27 mp h., 3. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 1:13 p h., …12. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 20:42 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 18:21:57, 2. Despres 1:03:35 ó h., 3. Menzies 1:28:35 ó h., …11. Szalay Balázs 3:32:22 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 20:15:43, 2. Sibalov 2:39 p h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 15:27 p h., …9. Kovács Miklós 5:24:40 ó h.
Szólj hozzá