Keresés
Close this search box.

Küzdelmes magyar dobogó a WTCR első futamán

blank

Az első hungaroringi WTCR hétvége álomként indult Michelisz Norbi számára…

Azonban az edzéselső nem tudta győzelemre váltani a pályarekordot. A nem igazán jó rajt után kakaskodás volt az első és második kanyarban is, ahol a BRC-s csapattársak és aaz All Incl Hondások is fej-fej mellet érkeztek és Norbi húzta a legrövidebbet, egészen az ötödik helyig esett vissza. Innen egyet gyorsan lépve, a nagy „kedvenc” Yvan Müller mögött vonatozott vagy tíz kört, majd kifigyelve a gyenge pontot, fellépett a dobogóra.

A versenyt Ehrlacher nyerte Guerrieri előtt, Norbi a harmadik lett. Nagy Dani okos versenyzéssel a hetedik helyre hozta be a MIRA Hyundai-t. A sajtótájékoztatón vicceskedtek is Norbival, hogy jobb is lehetett volna, csak nem merte a főnököt megtolni. Filippi és Nagy Norbi már az elején búcsúzott, majd Coronel is.Tassi Attika egész nap a beállításokkal küzdött, a gumi és a víz is melegedett így meg kellett elégednie a 19. hellyel.

Morbidelli füstölt még látványosat (a komplett kabint megtöltve), a versenyen sok vonatozó pár alakult, látszott nagy különbségek nincsenek.

Képgaléria

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top