Bár csak szombaton lesz az ünnepélyes megnyitó, a világbajnokság helyszínei közül több már megnyitott és a hivatalos programok is elkezdődtek. A szurkolói zónában elindult a vb élményforgataga, az edzőpályákon az atlétika hazai és nemzetközi szuperhősei elkezdték az edzéseket, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel megnyílt a vb belvárosi jegyirodája, kedd este pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is megtartotta azt a díszvacsorát, ami szimbolikusan is jelezte: Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye elkezdődött.
Folyamatosan érkeznek a sportolók és edzőik Magyarországra. Már több mint 1500 versenyző, edző és csapattag foglalta el a szálláshelyeiket és hamarosan a Nemzeti Atlétikai Központot is birtokba veszik az atlétikai vb szuperhősei. Zajlanak az edzések a vb hivatalos edzőpályáin, a Testnevelési Egyetemen, a Honvéd Tüzér utcai pályáján és a Nemzeti Atlétikai Központ bemelegítőpályáján, hogy a több mint 200 ország, több mint 2100 sportolóját számláló mezőnyben életük formájában álljanak rajthoz a versenyzők a világ idei legnagyobb sporteseményén.
„A startpisztoly eldördült, ezek már sporttörténelmi napok. Büszkeség, egyben óriási felelősség is alakítóként részt venni hazánk történetének legnagyobb sporteseményén. Megmutathatjuk a világnak magunkat, a magyarok legendás sportszeretetét. Úgy látom, három nappal a versenyek megkezdése előtt, hogy a szervezőbizottság mindent előkészített, jól állunk” – monda Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, a budapesti atlétikai világbajnokság kormánybiztosa.
Budapest atlétika lázban ég, amit nem csak a vb ruhába öltöztetett helyszínek, de az augusztus 15-től az Erzsébet téren működő szurkolói zóna is jelez, ahol már a nyitónapon hatalmas érdeklődés volt, hogy mindenki kipróbálhassa a különböző, atlétikával kapcsolatos játékokat és eszközöket.
A belvárosi helyszínt gyerekek és érdeklődők gyűrűjében kedden a világbajnokság kabalafigurája, Youhuu nyitotta meg, hogy augusztus 27-ig fogadja a látogatókat – érdeklődőket, sportbarátokat, vagy azokat, akik egészen egyszerűen nem akarnak kimaradni az élményből, és részesei akarnak lenni annak a csodának, amit minden idők legnagyobb magyar sporteseménye jelent.
Youhuu az Erzsébet téren is jött, látott és győzött: bárhol, bármikor jelenik meg a városban, azonnal belopja magát a gyerekek és a felnőttek szívébe. A racka mostantól ráadásul valóban mindenkié: a kabalafigura kicsinyített változata már kapható a vb ajándék üzletében. Ugyancsak elérhetőek a jegyek Budapest több pontján, például az Erzsébet téri szurkolói zónában, illetve a világbajnokság idején a Nemzeti Atlétikai Központ főbejáratánál elhelyezett jegypénztárakban.
Az első versenyekig ugyan még 3 napot várni kell, a vb forgatag azonban már elkezdődött. Ezt jelezte az a díszvacsora is, amelyen a Nemzetközi Atlétikai Szövetség-, a magyar és nemzetközi sportdiplomácia-, és a vb szervezőbizottságának vezetői vettek részt.
„Hatalmas megerősítést jelent számunkra az utolsó napok hajrájában az a sok pozitív visszajelzés, amit az atlétikai vb-re érkező sportolóktól, újságíróktól és a nemzetközi szövetség munkatársaitól kapunk. Legalább ennyire fontos a közönség érdeklődése, hogy már az első nap megtelt érdeklődőkkel az Erzsébet téri szurkolói zóna és hogy továbbra is nagyon sokan vesznek jegyet a vb-re” – mondta Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.
Az atlétikai világbajnokság augusztus 19. és 27. között lesz Budapesten. Jegyek a Nemzeti Atlétikai Központban zajló programokra elérhetők a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu oldalon.

Megtöltötték a rajongók az atlétikai vb szurkolói zónáját
- Címkék: atlétika vb
A szerzőről

Sportime
Kapcsolódó bejegyzések

Labdarúgás
Rossi: „Nincs helye kifogásnak, nyerni kell”
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint semmiféle kifogás nem lehet, a
2025.11.13. Nincs hozzászólás

Vízilabda
Csókbetegség miatt év végéig biztosan nem játszhat az olimpiai bajnok vízipólós
A Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapatának legnagyobb nyári igazolásaként számon tartott
2016.10.18. Nincs hozzászólás
Aktuális lapszámunk
Címkék
asztalitenisz (130) atlétika (144) Babos Tímea (240) Bajnokok Ligája (165) Birkózás (143) Bécs (195) egészség (521) Európabajnokság (173) Ferencváros (116) ferrari (134) forma 1 (1142) Futball (721) futás (273) Hosszú Katinka (186) hungaroring (176) Jégkorong (147) kajakkenu (138) karate (163) kickbox (198) kosárlabda (164) kézilabda (444) Lewis Hamilton (165) magyar labdarúgóválogatott (148) Max Verstappen (117) Mercedes (241) motorsport (138) Opel Dakar Team (132) Rali Világbajnokság (122) Rendezvény (138) rio 2016 (373) sport (437) Sportime Magazin (128) szabadidősport (259) Szalay Balázs (126) tenisz (411) táplálkozás (152) Video (247) világbajnokság (162) Világkupa (129) vitorlázás (220) vívás (174) vízilabda (192) Érdi Mária (127) életmód (408) úszás (337)
Szólj hozzá