Keresés
Close this search box.

Szőcs a 70. helyen zárt

Szőcs Emőke 14 versenytársát megelőzve 70. lett a női sílövők vasárnapi 7,5 kilométeres sprintversenyében a szocsi téli olimpián, így nem indulhat a keddi üldözéses versenyben.

 Szőcs Emőke 14 versenytársát megelőzve 70. lett a női sílövők vasárnapi 7,5 kilométeres sprintversenyében a szocsi téli olimpián, így nem indulhat a keddi üldözéses versenyben.

A 28 éves Szőcs Emőke első lövő sorozatában fekve nem hibázott, azonban a másodikban, állásból kétszer is rontott, ez pedig így nem volt elég ahhoz, hogy a keddi üldözéses számban is elindulhasson. Ahhoz az első 60 között kellett volna végeznie, de ő 70. lett.

„Kissé csalódott vagyok. Nem azért, mert bárki elvárt volna tőlem bármit, hanem én szerettem volna a legjobb hatvan közé kerülni. Ez világkupán, nehezebb mezőnyben már sikerült. Túl lassan lőttem és még így is kétszer tévesztettem, sajnos túlgondolkodtam a második sorozatot” – értékelt az MTI-nek a csíkszeredai születésű sportoló, aki hozzátette, a lécválasztással, illetve a vaxolással nem volt baja.

Szőcs elmondta, a vártnál rosszabb szereplésében az is szerepet játszhatott, hogy csak egyetlen szakember volt velük, kettővel, egy edzővel és egy vaxmesterrel talán jobban sikerült volna a vasárnapi versenye. Ezt követően még jövő pénteken a nők 15 kilométeres egyéni versenyében áll majd rajthoz.

A szlovák Anastasiya Kuzmina eközben megvédte címét: lövőhiba nélkül zárt, s kiválóan futott, így nagyon magabiztosan, közel 20 másodperces előnnyel győzött a hazaiak biatlonosa, Olga Viluhina előtt. A bronzérmet az ukrán Vita Szemerenko szerezte meg.

Sílövészet, női 7,5 km sprint:

1. Anastasiya Kuzmina (Szlovákia) 21:06.8 perc (0 lőhiba)
2. Olga Viluhina (Oroszország) 21:26.7 (0)
3. Vita Szemerenko (Ukrajna) 21:28.5 (0)
…70. Szőcs Emőke 24:15.4 (2)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top