Keresés
Close this search box.

Bronzérmesek a magyar floorballos lányok

blank

A magyar női U19-es floorball válogatott a dobogó harmadik fokára állhatott fel a sportág B-divíziós világbajnokságán. Remek teljesítményt nyújtottak mindvégig, hiszen a lányaink három fölényes győzelmet arattak és egy vereséget könyvelhetnek el.

A 19 éven aluli magyar együttes hengerelt a csoportmérkőzések során: Ausztriát 12-0-ra, az Egyesült Államokat pedig 9-1-re verte, ezzel a csoport élén végzett. Az elődöntőben aztán fiataljaink jóval szorosabb mérkőzésen, 5-2-re alulmaradtak Németország ellen. A bronzcsatában ismét az amerikaiak voltak az ellenfelek, de ezúttal sem tudták megszorítani a magyarokat, akik 13-0-ás sikerükkel a divízió harmadik helyén végeztek.

A jégkoronghoz hasonló floorballt két nemzet is a sajátjának tartja. Az 1960-as években az Egyesült Államokban már játszottak ilyesfélét, és Svédországban is kitaláltak hasonlót. Érdekesség, hogy utóbbinál Czitrom András személyében magyar is volt a kezdeményezők között. A cél az volt, hogy a hoki keménységét kevésbé kedvelők számára egy ugyanolyan élvezetes, ám sokkal tisztább játékot hozzanak létre, ami tornateremben játszható. A floorball mérkőzéseket öt, ütővel felszerelt mezőnyjátékosból és egy kapusból álló csapatok vívják. A pályákat általában kézilabdapályán állítják föl, az alapvonalakon félméteres palánkokkal. Korong helyett műanyagból készült, kemény, lyukacsos labdát használnak.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top