Keresés
Close this search box.
Fotó: MLSZ.hu

Nem sikerült a kijutás

Fotó: MLSZ.hu

Vereséget szenvedett Lengyelországban az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján a magyar futsalválogatott, ebből adódóan nem jutott ki a kontinensviadalra.

Sito Rivera szövetségi kapitány együttese 2-1-es előnyről várta a koszalini második felvonást, amelyen kifejezetten rosszul kezdett, ugyanis a hatodik percben 11 másodperc alatt két gólt kapott. Ennek ellenére a szünetig sikerült egyenlítenie.

A folytatásban sokáig nem született gól, de ahogy múlt az idő, egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a hazaiak, akiknek ekkor legalább két gólra volt szükségük, hogy megnyerjék a párharcot. A lengyelek ezt a 32. percre el is érték, sőt egy magyar kiállításból származó emberelőnyös helyzetet kihasználva növelték előnyüket, majd ezt még egy találattal megfejelték. A hajrában már csak szépítésre futotta a magyarok erejéből.

A magyarok 2005, 2010 és 2016 után negyedszer szerepelhettek volna az Eb-n, a lengyelek pedig 2001 után másodszor jutottak ki.

A csoportsorsolást pénteken déltől tartják Ljubljanában.

Futsal Eb-pótselejtező, visszavágó:
LengyelországMagyarország 6-4

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top