Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Öt góllal kikapott a finnektől a magyar jégkorong-válogatott

MTI Fotó: Kovács Tamás

A divízió I/A világbajnokságra hangoló magyar férfi jégkorong-válogatott felkészülési mérkőzésen 6-1-re kikapott pénteken a vb-ezüstérmes finn csapattól a Tüskecsarnokban.

A két válogatott korábban háromszor találkozott egymással, s érdekesség, hogy Mika Pyörälä – egyetlen játékosként – mind a négy egymás elleni találkozón pályára lépett. A finn csatár szerepet kapott 2009-ben a két hazai felkészülési összecsapáson, valamint a tavalyi világbajnoki csoportmérkőzésen is. Az eddigi mérleg egy szétlövéses magyar siker és két finn győzelem volt.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány – a magyar szövetség tájékoztatása szerint – személyes okok miatt nem volt jelen a pénteki mérkőzésen, így Majoross Gergely vezérletével kezdte meg a teltházas találkozót a nemzeti csapat. Az ünnepélyes korongbedobást Liu Shaoang világbajnoki ezüstérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó végezte el.

Jól kezdett a házigazda, emberelőnyben Andrew Sarauer veszélyeztetett, ám vezetést a vendégek szereztek első nagy helyzetükből Antti Pihlström közeli lövésével. Újabb magyar lehetőség adódott a válogatottban most debütáló Keegan Dansereau előtt, amelyre egy finn találat jött válaszul, Ville Lajunen távoli lövése után. Újabb magyar fórban Sarauer ígéretes helyzetben centikkel maradt le a korongról, majd a 29. születésnapját éppen pénteken ünneplő Kevin Wehrs lőtt távolról. Hetényi Zoltán nagy védést mutatott be, ám nem ezzel, hanem Olli Palola emberelőnyös góljával zárult a magas iramú első játékrész.

A második húsz perc nagy finn nyomással indult, s ez öt perc után góllá is érett, Jesse Virtanen rendkívül pontos távoli bombájával, majd Miro Aaltonen közelről növelte ötgólosra a különbséget. Wehrs középre kotort passza után a korong egy védőről hátrapattanva a kapuvasat találta el, a harmad hajrájában pedig az időközben beállt Rajna Miklós védett ziccert. Palola kiugrásakor azonban ő sem tudott menteni, a csatár a második játékrész végén is betalált a kapus lábai között.

A záró felvonásban kissé visszaesett a tempó, s bár Kóger Dániel lövése még elzúgott a kapu előtt, később a csapatkapitány Bartalis István közvetlen közelről szemfülesen a hálóba pofozta a korongot emberelőnyben. Az újra megélénkülő játék magával hozta a vendéglehetőségeket, Rajnának kellett hárítania többször is, de a túloldalon is adódtak helyzetek. A végén a finneknek egy emberfór, a magyaroknak Bartalis szólója jelentett esélyt, ám gólt egyik sem hozott, így 6-1-es vendégsikerrel zárult a mérkőzés.

A magyar válogatott – amely hétfőn 4-0-ra kikapott a svéd együttestől – az április 22. és 28. között Kijevben sorra kerülő világbajnokság előtt jövő kedden Celjében, majd április 18-án a Tüskecsarnokban a szlovén együttessel találkozik.

A magyar csapat a vb-n a házigazda ukrán, valamint az osztrák, a dél-koreai, a kazah és a lengyel együttessel csap össze. A két legjobb feljut a 16-os világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top