Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Ferencvárosi Torna Club)

Egyértelmű célok a Ferencvárosnál

Fotó: Facebook (Ferencvárosi Torna Club)

Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának az NB I megnyerése vagy a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás a célja, míg a a Ferencváros férfi együttesének a klubvezetés az élvonalba jutást tűzte ki feladatul.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója a zöld-fehér klub hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, olyan terhet nem szeretnének a női csapatra tenni, hogy mindent meg kell nyernie, ahol elindul, de az NB I-ben és a Magyar Kupában el kell jutni a fináléig, a BL-ben pedig a nyolc közé. Ugyanakkor Jeney Zsolt Ákos, a női szakosztály vezetője elmondta: céljuk, hogy megnyerjék a hazai bajnokságot vagy a BL-ben jussanak el a Final Fourig.

Elek Gábor, a női együttes vezetőedzője jelezte: három válogatott játékost sikerült igazolniuk, Kovacsics Anikó, Bíró Blanka és a holland Danick Snelder is náluk folytatja, továbbá jó előjelnek tartja, hogy hat saját nevelésű fiatal is lehetőséget fog kapni a szezonban.

„A magyar mezőnyben egy, a nemzetköziben pedig négy-öt erősebb csapat van nálunk, de szeretnénk előrelépni az előző idényhez képest” – jegyezte meg Elek Gábor.

Amíg az Elek Gyula Aréna felújítása tart, addig a csapat idegenben lép pályára az NB I-ben, míg a BL-ben a tervek szerint a Syma Csarnokban fogadja a riválisokat.

A bajnok Győrtől érkezett Kovacsics Anikó elmondta, jól sikerült a felkészülésük, jól halad a munka. A játékos a hétvégi Elek Gyula Emléktornán megsérült, de reméli, hogy nincs komoly baja.

Király Sándor, a férfi szakosztály vezetője hangsúlyozta: tíz olyan játékost igazoltak, akiknek komoly NB I-es múltja van, így a feljutás reális feladat az NB I/B-ből. A csapat hazai mérkőzéseit ingyen lehet megtekinteni.

A klubvezetés úgy véli, hogy a fővárosban komoly igény van minőségi férfi kézilabdára, ezt az érdeklődést pedig az FTC szeretné kielégíteni. Adorján Gábor vezetőedző időt kért, amíg a sok érkező miatt sikerül komoly csapattá érniük. A cél, hogy a remélt élvonalba jutás után stabil NB I-es szereplő legyen az együttes, majd három-négy éven belül – ahogy Nyíri Zoltán fogalmazott – megkerülhetetlen csapattá váljon.

A kézilabda szakosztály sajtótájékoztatója

Közzétette: Ferencvárosi Torna Club – 2016. szeptember 5.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top