Keresés
Close this search box.

Final Four: Döntős a Győr!

blank

A Győri Audi ETO KC 26-20-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgorica csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája első elődöntőjében szombaton, így vasárnap finálét játszhat.

A magyar együttes már a mérkőzés elején ellépett ellenfelétől (4-1), amely Katarina Bulatovic és a román Cristina Neagu vezérletével a szünetig még tartotta magát (12-9), az első félidőben ugyanis csak ők ketten szereztek gólt a montenegróiaknál. A győrieknek a román játékvezetői páros ítéleteivel is meg kellett küzdeniük, de ezúttal senki és semmi nem tudta őket kizökkenteni, lendületük egészen a lefújásig tartott, így a tavalyihoz hasonlóan idén is legyőzték az elődöntőben a Buducnostot. A győriek korábban négy alkalommal (2007, 2008, 2010, 2011) az elődöntőben búcsúztak, háromszor (2009, 2012, 2016) ezüst-, kétszer (2013, 2014) pedig aranyérmet nyertek, vagyis a vasárnapi lesz történetük hatodik BL-döntője – írja az MTI. Buducnost a 13. elődöntőjét játszotta, és tizedszer nem jutott tovább. (fotó: MTI)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top