Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Fölényes győri siker

MTI Fotó: Krizsán Csaba

A Győri Audi ETO KC házigazdaként 39-22-re legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljana csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörében, az első forduló szombati játéknapján.

A hazaiaktól Korsós Dorina, Tóth Gabriella és Puhalák Szidónia, a szlovénoktól pedig legeredményesebb játékosuk, a bolgár Elizabeth Omoregie hiányzott sérülés miatt.

A tizedik percben a vendégek már két góllal vezettek (4-6), ráadásul a brazil Eduarda Amorimot másodszor állították ki, így Ambros Martín vezetőedzőnek némileg át kellett szerveznie a győriek védelmét. A magyar csapat Görbicz Anita három góljával, illetve Bódi Bernadett találatával három perc alatt fordított (8-6).

Ezzel lendületbe került, és az első félidő kétharmadánál már öt (12-7), a szünet előtt másfél perccel pedig tíz góllal vezetett (19-9) az előző idény BLezüstérmese.

A második felvonásban is gyorsabban, hatékonyabban kézilabdázott a Győri ETO, amely két perc alatt háromszor volt eredményes (23-9), és bár a 46. és az 50. perc között nem talált a hálóba, a folytatásban tovább növelte a különbséget (37-19). A hajrában minden cserejátékos lehetőséget kapott hazai oldalon, így ők is hozzájárulhattak a Bajnokok Ligájában szokatlanul nagy, 17 gólos sikerhez.

A Krim Mercator legeredményesebb játékosa a horvát Vesna Milanovic Litre volt hét találattal.

A győriek jövő vasárnap a dán Esbjerg otthonában folytatják a középdöntő csoportküzdelmeit.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top