Keresés
Close this search box.
Fotó: Fradi.hu

Fordult a kocka: mégsem hagyja ki a következő szezont Szucsánszki Zita

Fotó: Fradi.hu

Szucsánszki Zita válogatott kézilabdázó korábbi nyilatkozataival ellentétben még erősíti csapatát, az FTC-Rail Cargo Hungariát a következő szezonban is.

Az irányító még márciusban jelentette be, hogy a 2017/2018-as idényt gyermekvállalás miatt kihagyja. Ezt követően, április 2-án a Győri Audi ETO ellen megnyert Magyar Kupadöntőben súlyos vállsérülést szenvedett, és áprilisban megműtötték.

A zöld-fehér klub honlapjának szerdai beszámolója szerint Szucsánszki a csapatnál kialakult körülmények miatt úgy határozott, hogy amint felépül a sérüléséből, ismét rendelkezésre áll.

„Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, amikor elhatároztam, hogy visszatérek” – mondta Szucsánszki Zita. – „Vannak terveim, elképzeléseim a magánéletemmel is, de ez valahol nálam összeforr a Fradival, ezért szeretnék a csapatnak segíteni ebben az idényben is” – tette hozzá.

A Ferencváros július végén jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a szintén válogatott Szöllősi-Zácsik Szandrával, aki Budaörsre szerződött.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top