Keresés
Close this search box.
hanusz egon

Hanusz Egon szerint a szélről lőtt gólok aranyat érnek

Az irányító Hanusz Egon úgy fogalmazott, a szélről lőtt gólok aranyat fognak érni a magyar férfi kézilabda-válogatott számára az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Alapvetés lenne, hogy minél többet használjuk a szélsőinket. Ha a belső posztokon megfelelően fogunk előnyöket szerezni, és jól teljesítünk, akkor a szélsőink is eredményesek lesznek. Mindenképpen szükségünk van rá, hogy ne csak a belső posztokon erőlködjünk, és úgy vélem, minden szélről lőtt gól aranyat fog érni nekünk” – nyilatkozta az MTI-nek szerda este Kristianstadban a TVB Stuttgart játékosa.

Az elmúlt években a férfiválogatott esetében visszatérő probléma volt, hogy kevés veszélyt jelentettek támadásban a szélsők, ezért az ellenfelek számára kézenfekvő volt, hogy elég középen védekezniük a magyarok ellen.

A válogatott ma 18 órától a Koreai Köztársaság ellen kezdi meg szereplését a csoportkörben, majd szombaton 20.30-tól Izlanddal, hétfőn 20.30-tól pedig Portugáliával találkozik. A középdöntőbe az első három helyezett jut, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket. A magyar együttes a göteborgi középdöntőben a Svédország, Brazília, Uruguay, Zöld-foki Köztársaság négyes első három helyezettjével játszhat. A középdöntő-csoportok első és második helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe.

A magyar szövetség elvárása a legjobb hét közé kerülés a válogatottal szemben, mert az garantálná a részvételt a jövő évi párizsi olimpia egyik selejtezőtornáján.

A csapat kedden érkezett Kristianstadba, Hanusz elmondása szerint a lehetőségekhez képest gyorsan, zökkenőmentesen utaztak, majd egy rövidebb, szerda este pedig egy hosszabb edzésen vettek részt.

Szükségünk volt erre a két labdás edzésre, mert akadt még néhány dolog, amit át kellett vennünk. Otthon is videóztunk már, itt pedig átismételtük, amit a dél-koreaiakról tudnunk kell” – mesélte.

Az irányító elmondta, készülniük kell rá, hogy az ázsiaiak nagyon gyorsak, jól támadnak be két ember közé, ezt védekezésben mindenképpen meg kell szűrniük. Hozzátette, a koreaiak néha fellépnek az ellenfél támadásaira, akár a szlovén válogatott, tehát a felkészülés szempontjából hasznosak voltak a múlt heti mérkőzések. Múlt csütörtökön Ljutomerben 28-27-es magyar siker született, szombaton Nagykanizsán viszont a vendégek győztek 32-29-re.

Mindenképpen a védekezés lesz az alap, hiszen ha jól fogunk védekezni, akkor labdákat tudunk szerezni és könnyű gólokat lőni” – jegyezte meg Hanusz.

A Stuttgart légiósa lázas betegség miatt több edzést is kihagyott a felkészülési időszakban, és nem játszott a szlovéniai meccsen. Mint elmondta, már teljesen felépült, fittnek érzi magát és készen áll a világbajnokságra.

A hónap elején a Nemzeti Sport éppen Hanuszt választotta az elmúlt év legjobb magyar férfi kézilabdázójának. Az irányító ennek kapcsán elmondta, nagyon meglepődött, mert nem számított az elismerésre, bár annyit tudott, hogy szerepel a jelöltek között.

Nagyon örültem, hogy rám esett a választás. Igazándiból nem tudtam, ki mennyire követi a Bundesligát, hiszen nem otthon játszom, szem előtt, de a tavalyi tavasz valóban nagyon jól sikerült számomra” – nyilatkozta.

(Forrás: MTI, nyitókép: Hanusz Egon, a magyar válogatott játékosa a csapat edzésén a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a svédországi Kristianstadban, a Kristianstad Arénában 2023. január 11-én. MTI/Kovács Tamás)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top