Keresés
Close this search box.

Egy csoportban a macedónokkal, britekkel, luxemburgiakkal

blank

A macedón, a brit és a luxemburgi együttessel került egy csoportba a magyar férfi kosárlabda-válogatott a 2017-es Európa-bajnokság selejtezőinek pénteki sorsolásán.

Az európai szövetség (FIBA Europe) honlapjának beszámolója szerint a magyarok a G jelű négyesben augusztus 31-szeptember 17. között küzdhetnek meg a részvételért.

„A harmadik kalapból kisorsolt briteknek is vannak NBA-játékosaik, ezzel együtt nem szabad lebecsülni minket, nem ijedünk meg senkitől – mondta a sorsolás után az MTI-nek Stojan Ivkovic, a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya. – Az, hogy a negyedik kalapból felkerültünk a másodikba, az mindenképpen elismerés és jelzi a megbecsülésünket. Negyedik éve van együtt a keret, a június 20-án kezdődő összetartáson az eddigi keretre számítok, kiegészülve Hanga Ádámmal és a honosított Thomas Jermaine-nel.”

Magyarország legutóbb 1999-ben szerepelt Európa-bajnokságon, a tavalyi részvételről hajszállal maradt le.

Az idei selejtezőkben pályára lépő 27 csapatból 11 juthat ki az Eb-re, a hét selejtezőcsoport győztese mellett a négy legjobb második lesz ott a kontinensviadalon, melyet Finnország, Románia, Izrael és Törökország rendez közösen.

A házigazdákon kívül már biztos Eb-résztvevő a címvédő Spanyolország mellett a legutóbbi döntős Litvánia és a júliusi olimpiai selejtezőtornán szereplő Szerbia, Franciaország, Görögország, Csehország, Olaszország, Lettország és Horvátország.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top