Keresés
Close this search box.

Kosárlabda EK: szolnoki bravúr a középszakaszban

blank

Bravúros győzelemmel kezdte szereplését a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata az Európa Kupa középszakaszának nyitó fordulójában: a magyar bajnok a legrangosabb sorozatból kiesett, ám ennek ellenére sokkal esélyesebb olasz Sassari együttesénél bizonyult jobbnak.

Pór Péter együttese remekül kezdett sokkal esélyesebb riválisa ellen, és kemény védekezéssel, pontos támadójátékkal, 23-8-cal zárta az első negyedet. A második szakaszban feljavult a vendégek teljesítménye, de a Szolnok is fantasztikusan játszott és 41-30-ra vezetett a találkozó felénél.

A harmadik negyedet a vendégek kezdték jobban és öt pontra csökkentették a különbséget (46-41), az Olaj azonban kijött az átmeneti hullámvölgyből, és két perccel később ismét megnyugtató előnnyel vezetett (52-41).

A negyedik játékrész 61-54-es szolnoki vezetéssel kezdődött, mindkét oldalon látványos kosarak születtek, a vendégek egyre idegesebbek lettek – Marco Calvani vezetőedző ellen technikait is ítéltek a játékvezetők -, a Szolnok pedig óriási bravúrt végrehajtva, végig vezetve, 86-75-re győzött.

A szolnokiak történetük során első alkalommal lépnek pályára a második számú európai kupasorozat középszakaszában, ahol papíron csak erősebb riválisokkal szerepelnek egy csoportban: a Sassari mellett a török Galatasaray és a spanyol Zaragoza a magyar bajnok ellenfele.

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top