Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Londonban is nyert a magyar válogatott

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Negyedik mérkőzését is megnyerte, így továbbra is százszázalékos a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában: Stojan Ivkovic együttese szombat este a britek vendégeként győzött nyolc ponttal.

A magyar válogatott – amely legutóbb 1999-ben vett részt Európa-bajnokságona csoport egyetlen százszázalékos csapataként várta az összecsapást, hiszen korábban hazai pályán a briteket és a luxemburgiakat, idegenben pedig a macedónokat is legyőzte.

Ezúttal az első két negyedet elvesztette, így a britek a nagyszünetben hat ponttal vezettek, a harmadik szakasz viszont nagyon jól sikerült, a tízpontos részsiker fordítást jelentett. A hajrához közeledve 71-81-nél tíz pontra nőtt a különbség, s a végén sem kellett komolyan izgulnia Stojan Ivkovic csapatának, amelyben Hanga Ádám, Vojvoda Dávid és Ferencz Csaba is 18 pontig jutott.

A magyar válogatott szerdán Luxemburgban lép pályára.

G csoport, 4. forduló:
Nagy-BritanniaMagyarország 80-88

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top