Nico Rosberg szerint nem várhatja teljes magabiztossággal a Mercedes a Szingapúri Nagydíjat, hiszen annak ellenére, hogy az idei szezonban igencsak dominál a német istálló, tavaly nem sikerült tervük szerint az éjszakai futam.
A Marina Bayen megrendezett futamon mindkét mercedeses versenyzőnek voltak problémái, hiszen Hamiltonnak és Rosbergnek is meggyűlt a baja az abroncsokkal.
Hamilton és Rosberg a 2015-ös kvalifikáción az ötödik és hatodik helyet szerezték meg, s a Ferrari és a Red Bull pilótái is előttük végeztek. A kudarcélményt tetézte, hogy jelentősen el voltak maradva Vettel pole pozíciót érő idejétől.
„Nem mehetünk oda túl nagy önbizalommal, hiszen előző évben is mérföldekre voltunk” – nyilatkozta Rosberg, akit 2015-ben, Szingapúrban a negyedik helyen intett le a kockás zászló.
„A kvalifikáción 1.8 másodperccel voltunk lemeradva, ami hatalmas különbség. Az elmúlt években ez volt számunkra a legnehezebb futam. Idén is kihívásokkal teli versenyhétvégére számítunk. Úgy érezzük, hogy fejlődtünk, de 1.8 másodperc? Nem lesz egyszerű ebből faragni.”
Hamilton számára sem volt egyszerű, hiszen a tavalyi futamot feladta, miután motorproblémái voltak. „Tavaly nyilvánvalóan nehéz volt, de reméljük, hogy idén ez már nem fog előfordulni” – mondta a Szingapúri Nagydíjról a világbajnoki címvédő, aki hozzátette, hogy nem aggódik a hétvége miatt, hiszen kellő előnyt harcoltak ki a nagy rivális Ferrarival szemben, így ha nem lesznek a toppon, szerinte akkor sem dől össze a világ.
Szólj hozzá