Keresés
Close this search box.
pongÓ marcell

Nyertek Szombathelyen, de nem jutottak ki a magyarok

magyar férfi kosárlabda-válogatott 87-77-re legyőzte Bosznia-Hercegovinát vasárnap Szombathelyen a világbajnoki selejtezősorozat hatodik, utolsó fordulójában, ennek ellenére nem jutott ki a nyári vb-re.

A világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójának mindkét csapat számára volt tétje: a magyarok akkor szerezhették meg a még vb-szereplést érő harmadik helyet – a már kijutott franciák és litvánok mögött – a csoportban, ha legalább 41 ponttal legyőzik a bosnyákokat, Montenegró pedig a párhuzamosan zajló mérkőzésen kikap a sereghajtó Csehországtól – ezek közül egyik „összetevő” sem tűnt túl reálisnak. A csoport negyedik helye akkor jött össze a hazaiaknak, ha legalább 6 ponttal megverik vasárnapi riválisukat, ötödikek pedig akkor lehettek, ha maximum 5 ponttal múlják felül a bosnyákokat, vagy kikapnak tőlük. Ennek azért volt jelentősége, mert az előkelőbb helyezés jobb „kalapot” érhet a következő világversenyek sorsolásain.

A bosnyákok pedig annak a tudatában érkeztek Szombathelyre, hogy ha nyernek, Montenegró pedig kikap odahaza a csehektől, akkor ők utazhatnak a világbajnokságraIvkovics Sztojan szövetségi kapitány ezúttal sem számíthatott klubkötelezettségei miatt Hanga Ádámra, Allen Rosco és Filipovity Márkó sérült, Vojvoda Dávid jogi és anyagi vitába keveredett korábbi ügynökével, ezért a nemzetközi szövetség felfüggesztette a játékjogát, Perl Zoltán és Golomán György pedig lebetegedett. Ez azt jelentette, hogy hat alapember hiányzott a keretből.

A vasárnapi meccsen a házigazdák 8-6-ig vezettek, majd az ellenfél hét pontra meglépett, de főként Eilingsfeld János kosaraival a magyarok nem szakadtak le. A túloldalon a honosított John Roberson négy triplát dobott a nyitónegyedben, de a folytatásra feljavult a magyar válogatott, és Somogyi Ádám révén 29-28-nál ismét előnybe került. A 2600 néző nagy örömére – leszámítva a mintegy 150 fős bosnyák tábort – a 16. percben 40-30 állt a nagyórán. Néhány percig állt a játék, mert a vendégszurkolók görögtüzet gyújtottak, és egy néző kabátja meg is pörkölődött. A nagyszünetben 46-37 volt az állás, Benke Szilárd 16 pontnál tartott.

Fordulás után három pontra olvadt az előny, ekkor Váradi Benedek pillanatai következtek, és máris 61-52-t mutatott az eredményjelző. Keller Ákos egy látványos dobásblokkolás után hatalmas zsákolással fejezte be a támadást, de a vendégek újra beleerősítettek, és az utolsó játékrész 63-60-ról indult. A 33. percben kiegyenlítettek a bosnyákok (66-66), így a hajrá izgalmasnak ígérkezett. A fordulatos végjátékban a nemzeti csapat végül tízpontos győzelmet aratott, így a K csoport negyedik helyén zárta a selejtezősorozatot.

A magyarok tehát nem tudták kiharcolni a válogatott történetének első világbajnoki szereplését. A sportág idei csúcstalálkozóját augusztus 25-től szeptember 10-ig tartják a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Japánban.

Ivkovics Sztojan elsőként a közönségnek és a szövetségnek mondott köszönetet.

Köszönet a magyar kosárlabdának, amiért az elmúlt 11 évben, amióta kapitány vagyok, mindent megtett, hogy ez a válogatott működjön. Szombathely mindig jó házigazda, és mindenkinek azt üzenem, hogy Magyarország az első, nem pedig a saját érdekek” – jelentette ki a szakvezető.

A 19 pontjával legeredményesebb magyar, Benke Szilárd közölte, sikerült talpra állniuk a Litvániában elszenvedett csütörtöki vereség után.

Fegyelmezetten játszottunk, kontrolláltuk a lepattanókat, és összességében véghezvittük, amiért jöttünk. Köszönet a szurkolóknak, nagyszerű atmoszférát teremtettek ma” – mondta a francia Gravelines-Dunkerque légiósa.

Az Ivkovicslegénység következő megméretése augusztusban a kontinentális olimpiai előselejtező lesz, ebben azok a csapatok vesznek részt, amelyek bejutottak a vb-kvalifikáció második szakaszába.

(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Katona Tibor)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top