Keresés
Close this search box.
pexels nikolay osmachko 230477

A tea egyszerű, de nagyszerű – minden, amit tudni akartál róla!

A tea az egyik legnépszerűbb téli ital hazánkban is, habár nem tartozunk a legnagyobb teafogyasztó nemzetek közé: évente átlagosan 278 gramm teát fogyasztanak a magyarok, ami egyáltalán nem kiemelkedő szám, ráadásul – a statisztikák szerint – ahogy öregszünk, annál kevesebb teát iszunk, ami elég nagy hiba a jótékony hatásait tekintve. Utóbbit csokorba szedtem, illetve a helyes teafogyasztásnak is utána jártam.

Gyerekkoromban nagyon szerettem az ősz beköszöntével együtt érkező teareklámokat: boldog család szürcsölgeti a melegséget kínáló forró nedűt. Rengeteg teát fogyasztottam, elsősorban azért, mert felmelegített – nagyon fázós voltam, így tényleg sokszor úgy éreztem, hogy szükségem van rá, mint egy falat kenyérre. Viszont bizonyos mennyiség elfogyasztása után nem éreztem magam jól – igazából azóta foglalkoztatott, hogy mit ronthattam el, de most jött el a pillanat, hogy utána is nézzek. Ennek elsősorban az az oka, hogy a cikk írása előtti napon, ebéd előtt gondoltam egyet, és leküldtem egy bögre forró kávét. Rosszul tettem.

Fontos a megfelelő idő

Igen, egyáltalán nem mindegy, hogy az ember mikor fogyasztja el a teát. Éhgyomorra különösen ellenjavallott teát inni, mivel túlzottan ingerli azt – ha azt szeretnénk, hogy segítse az emésztést, akkor étkezés után egy órával a legideálisabb elfogyasztani a teát. Érdemes arra is odafigyelni, hogy a tea ne legyen túl tömény, mivel a sok koffein és teofillin túl erős inger lehet a szervezet számára. Fontos odafigyelni továbbá a megfelelő hőfokra: habár melegen az igazi, de nem szabad 60 foknál melegebb teát inni, mert nem tesz jót a gyomornak. (És még egy fontos megjegyzés: a teát nem szabad alkohollal keverni, mert megterheli a vesét. Szóval, ha valami kreatív alkoholos koktélon töröd a fejed, akkor a teát jobb, ha kihúzod a listáról.)

Ezért esik jól télen a meleg tea

A legtöbben tudjuk, hogy télen nem ajánlott hideget inni, minimum a szobahőmérsékletű ital fogyasztása ajánlott – de vajon ez miért van így? A hűvös ital (illetve levegő) a nyálkahártya gyengülését okozza, így fogékonyabbá válik a vírusokra, és azok gyulladást, fertőzést okoznak. Ebből adódóan az sem véletlen, hogy amikor meg vagyunk fázva, akkor az első, amit az orvosok ajánlanak, azok a meleg italok, ugyanis a forró nedű tényleg segíti a gyógyulást, mivel segítik a meggyengült nyálkahártya regenerálódását.

Fontos a minőség

Télen is fontos a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás (minimum 1,5-2 liter naponta) akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak, főleg azért, mert a legtöbben a melegben (szobában, vagy éppen irodában) töltjük az időt, ahol viszont száraz a levegő, így könnyen dehidratáltak lehetünk. Sokan egyébként tévesen azt hiszik, hogy a tea nem megfelelő folyadékpótlás szempontjából, azonban tévhit, hogy vízhajtó lenne, ugyanis ilyen alacsony koncentrációban a koffein nem növeli a szervezetből távozó víz mennyiségét (egy csésze teában 40-50 milligramm koffein van, a maximális ajánlott napi koffeinbevitel pedig 300 milligramm).

Viszont a minőséget is érdemes szem előtt tartanunk, illetve fontos a csersavtartalomra is odafigyelni, ugyanis a nagy csersavtartalmú teák nem csak elszínezhetik a fogakat, hanem a vas felszívódását is csökkenthetik.

Az oly sokat reklámozott filteres teák minősége hagy némi kívánnivalót maga után: az ezekben található teatörmelék minősége finoman szólva nem a legjobb, érdemes inkább szálas, leveles teát választani – ezeknél forrázás után levelet látunk, nem pedig zaccot.

Milyen teát igyak?

Hazánkban korábban a feketeteák voltak a legnépszerűbbek, azonban az utóbbi időszakban a gyümölcsteák nagyobb népszerűségnek örvendenek a magyar lakosság körében: a gyümölcs– és herbateák itthon az eladások több, mint 50%-át teszik ki, míg a feketetea eladása ma már 20% alatt van, a zöld– és fehérteák eladása 10% körül szokott mozogni. Viszonylag kevesen tudják egyébként, hogy a zöld– és feketetea is ugyanúgy a teacserje leveleiből készül, viszont a zöld esetében megállítják a levelek barnulását, míg a feketeteánál kiszárítják. A feketetea amúgy kíméletesebb a gyomorral és hatékonyabban segíti elő az emésztést.

Jótékony hatásai

És a legfontosabb került a legvégére… Miért érdemes teát inni? A jótékony hatásait igazából már évtizedek óta vizsgálják és a szakemberek a következőkre jutottak:

  • a hagyományosan sok teát (napi 1-1,5 liter) fogyasztó nemzetek lakosainak körében kimutathatóan alacsonyabb a tumoros megbetegedések száma
  • a teának köszönhető pozitív élettani hatások a benne található antioxidáns-jellegű anyagoknak köszönhetőek, amik lényegében képesek reakcióba lépni a szervezetünkben található szabad gyökökkel és semlegesíteni azok káros hatásait
  • az antioxidáns hatású vegyületek legnagyobb mennyiségben a zöldteában fordulnak elő, viszont a feketetea is bővelkedik bennük
  • bizonyított, hogy a (cukor nélküli) tea jótékony hatással van a fogakra, mivel magas a fluor- és mangántartalma, valamint teaivás után csökken a szájban található baktériumok száma és a nyálban lévő amiláz enzim aktivitása is (utóbbi bontja a szénhidrátokat egyszerű cukrokká, amik károsítják a fogakat)

Összegezve: a tea felmelegít kívül-belül, mindemellett felfrissít és a szervezet immunműködését is segíti – kell ennél több indok arra, hogy most készíts magadnak egy csésze teát?

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top