Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Nyikos Péter

Sikerült a bravúr a magyar kosárlabda-válogatottnak!

MTI Fotó: Nyikos Péter

A magyar kosárlabda-válogatott 68-65-re legyőzte Luxemburg nemzeti együttesét, ezzel pedig ötödik győzelmét aratta. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyarok végeztek a selejtezőcsoportjuk élén, így az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül már biztos: 1999 után először jutott ki a magyar kosárcsapat az Európa-bajnokságra.

A magyar válogatott a csoport egyetlen százszázalékos csapataként várta az összecsapást, hiszen korábban hazai pályán a briteket és a luxemburgiakat, idegenben pedig a macedónokat és a briteket is legyőzte.

A nemzeti csapat annak tudatában lépett pályára Luxembourgban, hogy már csak akkor nem jut ki a 2017-es Eb-re, ha kikap a sereghajtó Luxemburg otthonában, majd szombaton több mint tíz ponttal alulmarad a macedónokkal szemben Szolnokon. Ezzel párhuzamosan szerdán a macedónoknak le kellett győzniük a vendég briteket, akiknek szombaton Luxemburgban is ki kell kapniuk legalább 25 ponttal.

Stojan Ivkovic kapitány együttese 11 nappal ezelőtt 89-64-re verte a miniállam legjobbjait Sopronban, és a szerdai „visszavágó” is bíztatóan indult, a nyitónegyed derekán 8-2-re vezetett a válogatott. A második játékrész viszont már döntetlenről folytatódott, sőt, 18-16-nál már a sorozatban hét triplakísérletet elrontó hazaiak vezettek. A magyar szakvezető 25-19-nél időt kért, s a nemzeti csapat a Spanyolországban légióskodó Hanga Ádám első kosarával fordított (29-30). A nagyszünetben ennek ellenére ismét a remekül lepattanózó luxemburgiak voltak előnyben (38-35).

Térfélcsere után Hanga 8 pontjával elhúztak a vendégek, akik néhány perccel később már Eb-résztvevőként küzdhettek, ugyanis a csoport másik meccsén a britek nyertek Macedóniában 89-62-re, így biztossá vált, hogy a magyarok végeznek a G jelű kvartett élén. A 49-53-ról induló zárószakasznak így már felszabadultan vághatott neki az amúgy gyengén büntetőző gárda, amely végül a vártnál nagyobb csatában kicsikarta a győzelmet.

A magyar válogatott a tét nélküli utolsó fordulóban, szombaton a macedónokat fogadja Szolnokon.

A 40. kontinenstornának Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Európa-bajnokság 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozik a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top