Kedden játszotta a visszavágót a Videoton a máltai Balzan vendégeként – a fehérvári együttes a mérkőzésen 3-3-as döntetlent aratott, azonban kétgólos hazai sikerének köszönhetően 5-3-as összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Európa Liga–selejtező első fordulójából.
Hidegzuhannyal indult a mérkőzés, ugyanis a szigetországi együttes már a harmadik percben megfelezte az első meccsen összeszedett hátrányát. A bekapott gól azonban alaposan felrázta a magyar bajnoki ezüstérmest, mert hamar komoly mezőnyfölényt harcolt ki, a szünetig pedig megfordította az állást.
A második félidő hasonlóan kezdődött, mint az első, ugyanis a máltai gárda korán betalált. Ugyan a Videoton jobban futballozott, de korántsem volt meggyőző, ennek ellenére úgy tűnt, hogy a 34. születésnapját három napja ünneplő Juhász Roland góljával mégis nyerni tud idegenben is. Ez mégsem így történt, mivel a rendes játékidő hosszabbításában a Balzan büntetőből ismét egyenlített, de a Videoton továbbjutása nem forgott veszélyben.
A székesfehérvári együttes következő ellenfele csütörtökön derül ki, ugyanis akkor dől el az észt Nomme Kalju és a feröeri B36 Tórshavn párharca, amelynek első felvonását előbbi gárda nyerte 2-1-re.
Szólj hozzá