Egervári Sándor nevezték a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK csapatának vezetőedzőjévé kedden. A 65 éves szakember elődje, a júniusban kinevezett Bekő Balázs két hete távozott, miután irányításával az együttes a várakozásoktól elmaradva teljesített.
A diósgyőri klub beszámolója szerint Egervári Sándor vezetőedzőként korábban a Dunaferr és az MTK csapataival összesen három bajnoki címet nyert, az U20-as válogatottat világbajnoki bronzéremig vezette 2009-ben, a felnőttválogatott szövetségi kapitányaként pedig 62 százalékos mutatóval dolgozott 2010 és 2013 között.
Elődje, Bekő Balázs vezetésével a diósgyőriek tizenkilenc bajnoki találkozójukból csak ötöt nyertek meg és a kilencedik helyen állnak a bajnoki táblázaton.
Fotó: dvtk.eu
Szólj hozzá