Keresés
Close this search box.

Eljárás indult egy román mentőorvos ellen

blank

Patrick Ekeng kameruni labdarúgó egy május eleji, román bajnoki mérkőzésen lett rosszul, s nem sokkal később elhunyt. Az őt ellátó orvos ellen bűnvádi eljárás indult – azzal gyanúsítják, hogy nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban a futballistát.

A 26 éves Ekeng a Dinamo Bucuresti játékosa volt, és a Viitorul Constanta elleni mérkőzés 69. percében lett rosszul. A labdarúgó hét perccel korábban állt be csereként.

Mihaela Duta mentőorvost csütörtökön hívták be a bukaresti ügyészségre, ahol közölték vele, hogy gyanúsítottként bűnvádi eljárás indul ellene. Az ügyészek szerint a mentőorvos nem tartotta be az ilyen esetekre előírt eljárást, és nem kezdte el már a pályán a játékos újraélesztését. A vádhatóság szerint a mentőorvos mulasztása miatt nem volt esélye a kameruni labdarúgónak a túlélésre. Az orvos a tragédia után azt állította, a játékosnak még volt pulzusa, amikor rosszul lett, ezért nem végzett rajta újraélesztést a pályán.

A boncolási eredmények szerint Ekeng egy afrikai emberekre jellemző szívbetegségben szenvedett, és ez okozta halálát.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top