Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kiharcolta a továbbjutást a Videoton

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Videoton bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójába miután az idegenbeli 2-1-es vereségét követően a csütörtöki visszavágón 1-0-ra legyőzte a Girondins Bordeaux-t Felcsúton.

Nagy lendülettel kezdte a találkozót a Videoton, az első három percben három nagy lehetőséget alakított ki, de egyiket sem tudta gólra váltani. A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, az első félidő hajrájáig csak elvétve jutottak el a csapatok az ellenfél kapujáig. Az ivószünet miatti ötperces hosszabbításban azonban ismét kapuja elé szorította a Bordeaux-t a székesfehérvári gárda és egy szöglet után Stopira fejesével megszerezte a vezetést. Ezzel a szünetben a Videoton állt továbbjutásra.

A második félidő is jól indult a hazaiak számára. Sabaly egy szabálytalanság miatt megkapta második sárgáját, így a játékvezető kiállította őt. Bő húsz perccel később Henty szépen játszotta tisztára magát, és nagy helyzetben tört kapura, de a vendégek kapusa hárította lövését. Megfogyatkozott a Videoton is: Varga Józsefnek kellett idő előtt elhagynia a pályát második sárga lappal.

A Bordeaux fokozta a tempót és a nyomást, de sem a rendes játékidőben, sem a hét perc hosszabbítás során nem tudott a Videoton kapujába találni. A székesfehérváriak a mérkőzés jelentős részében jól játszva, a végén pedig hősiesen küzdve búcsúztatták esélyesebb francia ellenfelüket.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top